Szombaton este lejátszotta szezonbeli első bajnoki mérkőzését a Ceglédi KK SE. A 16. fordulóból előre hozott mérkőzésre nem kisebb csapat látogatott a Gál József Sportcsarnokba, mint a Telekom Veszprém. Már fél órával a kezdő sípszó előtt szinte teljesen megteltek a lelátók és bizony, aki az utolsó percekben érkezett a csarnokba, már nem is talált ülőhelyet. A Veszprém nem becsülte le a Ceglédet. Végig nagy iramot diktáltak és minden hazai hibát lerohanás góllal büntetett. Sok gólt kaptunk, vereséget szenvedtünk, de nincs miért szégyenkezni, mert végig küzdöttek a ceglédi fiúk úgy, hogy gyakorlatilag még a felkészülési időben vannak kemény edzések mellett. 
 
CEGLÉDI KK SE – TELEKOM-VESZPRÉM  24 – 40  ( 12 – 21  )
 
CEGLÉD: Pallag – LÁSZLAI 3 Andelic 2, Grbovic 3, Bíró 1, Perisic 8/4, Gidai 1, Cserék: BŐSZ, Mojsilov (kapusok), Tóth N., Borsos 1, Lepsényi 3, Szabó 2, Megyeri, Hódi, Fiar,  Edző Nagy Károly
 
VESZPRÉM: MIKLER – Ugalde 4, Terzic 2, Schuch, NAGY L. 4, Gulyás 4, Lékai 4, Cserék:Sulic 3, Ilic 3/1, ANCSIN 4, MARGUC 6/1, Iváncsik 4, Chema 2, Edző Sabate Javier
 
Cegléd 900 néző, vezette: Bíró, Kiss
 
Az eredmény alakulása: 4.p.: 2-3, 10.p.: 5-7, 16.p.: 8-12, 21.p.: 9-15, 39.p.: 16-26, 48.p.: 21-32
 
Kiállítások: 4 ill. 2 perc
 
Hétméteresek:4/4 ill 2/2
 
MESTERMÉRLEG:
 
Nagy Károly: Megpróbáltunk tisztességgel helyt állni, de védekezésben nem tudtuk megtartani a Veszprémet. Szétszedték a nyitott falunkat és visszakényszerítettek hatos falba. Egy, két sérülés után már inkább a fiataloknak adtam lehetőséget.
 
Sabate Javier: Szeretnék gratulálni a ceglédi csapatnak! Világos, hogy jobban játszottunk, mert nagyobb csapat vagyunk ,de tisztelünk mindenkit. A Cegléd jó csapat, jó az edzőjük és jól is játszanak, sok sikert kívánok nekik a szezonhoz! Szeretnék gratulálni a mi játékosainknak, mert minden meccsen háromszáz százalékon odateszik magukat! Köszönöm a munkájukat és az edzéshez való hozzáállásukat! 
-pézsé-
CKK SE-Veszprem

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here