A férfi kézilabda NB I 6. fordulójában 13- án pénteken 18:00 órakor Orosházán lép pályára a Ceglédi KK SE. Az egyébként remek erőkből álló házigazdák eddig még egy pontot sem tudtak gyűjteni, a rangadóikon Egerben két góllal maradtak alul, otthon pedig kikaptak eggyel a Komlótól. A Cegléd magabiztosan verte a Fradit, elhozott egy pontot Budakalászról, majd nem várt vereséget szenvedtek otthon a Dabastól. Mindkét csapatnak nagy szüksége lenne a bajnoki pontokra céljaik eléréséhez. A hazaiakat  a győzelmi kényszer nyomja majd talán a kelleténél jobban, a CKK SE pedig egy sérülés hullám kellős közepén van. Nagy Károly vezetőedzőt kerestük kérdeztük hogy vannak a sérültjeink és hogy van-e esélyünk nyerni Orosházán?

– Nem vagyunk a legjobb állapotban. Annyi pozitívum van, hogy a betegek nagy többsége felépült és a sérültjeink Grbovic kivételével kedden már edzettek. Felkészültünk az Orosházából, tudjuk, hogy mit játszanak és tudjuk, hogy mindkét csapatnak milyen fontos a két pont. Próbálunk a körülményektől teljesen függetlenül készülni és próbáljuk visszahozni azt a morális hangulatot, ami most egy kicsit kiveszett a csapatból. Nem vagyunk könnyű helyzetben, de mindent megteszünk majd azért, hogy sikeresen vegyük ezt az akadályt. Ehhez a csere soromnak kellene felnőni első sorban, mert óriási teher hárul bizonyos játékosaimra. Bízom benne, hogy szerencsésebbek leszünk, mint a Csurgó ellen. 

-pézsé-

-fotó Kisfaludi István-

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .