Véget ért a férfi kézilabda NB I 2012-2013 évi szezonja. Mindenképpen dicséret illeti a Ceglédi KK SE vezetőit és játékosait, mert a  tavaly nyáron kitűzött célt, hogy vívja ki a csapat a bentmaradást, teljesítették a fiúk. Hogyan értékeli az évadot a vezetőedző? Kérdeztük Kökény Istvántól :

kokeny istvan

– Az volt az alapvető cél induláskor, hogy meglegyen a bentmaradás. Ma délelőtt is azt nyilatkoztuk a vezetőkkel a televízióban, hogy bőven teljesítettük a kitűzött célt, mert a rájátszás utolsó három mérkőzése előtt már eldől, hogy jövőre is az NB I-ben folytathatjuk. Felemás érzéseim vannak az évvel kapcsolatban, mert voltak olyan meccsek, amikor nagyon jól és egységesen játszottunk, de volt olyan is, amikor semmi sem sikerült.

Melyik a két véglet ? Szerinted melyik meccsen volt csúcson a csapat játék és melyiken legalul ?

 

– Kezdem a legrosszabbal. Ha a bentmaradásért járna oklevél, azon lenne egy jó nagy sötét folt, a Pécs elleni hazai vereségünk miatt a rájátszásban. Ez évekig bennünk fog maradni… A legjobban szerintem az alapszakaszban játszottunk, amikor hazai pályán simán vertük a Gyöngyöst.

Mikor zárjátok hivatalosan a szezont és mikor kezdtek dolgozni nyáron ?

A héten az utolsó edzéseket gyűri mindenki, hogy a június elsejei évzáró bankett után közel hat hetet pihenhessenek. Július 14 előtt jövünk össze néhány napra, hogy a jótékonysági kézilabda napra mozogjunk egy keveset. Mindenki kap „házi feladatot”, hogy aktívabban pihenjenek. 

Kicsit nézzünk előre. Te mit vársz a következő szezontól? 

– A következő szezonunk is hasonlóan nehéz lesz, mint a mostani. Mindenki erősít, a feljutó csapatokról is halljuk, hogy folyamatosan igazolnak. Nekünk lesz bőven mit javítani jövőre. Én így állok hozzá és remélem, hogy a játékosok is úgy látják, hogy még keményebben és még precízebben kell készülnünk. Elsősorban a végjátékra gondolok, hogy ne 1-1 gólon múljon, hogy nyerünk ,vagy veszítünk. 

Szépen visszatértek a nézők, sikerült magatok mellé állítani a közönséget. Mellettetek voltak jóban, rosszban. 

– Igen, vissza tudtuk hódítani a közönséget, akiktől nagyon nagy támogatást kaptunk. Amikor nüanszokon múlik egy meccs, sokat jelent. Büszkék vagyunk rá, hogy az országban nézőszámban a harmadikok vagyunk a Veszprém és a Szeged mögött. Azt ígérhetem, hogy jövőre is küzdeni fogunk és meghalunk a pályán, hogy szerethető csapatunk legyen…

-pézsé-

pfb logo

 

Related Images:

1 hozzászólás

  1. Nagybetükkel: GRATULÁLOK A CSAPATNAK, AZ EDZŐ(K)NEK ÉS NEM UTOLSÓ SORBAN A SZPONZOROKNAK ÉS A VEZETŐSÉGNEK.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .