Nehéz mérkőzésre utazik a Ceglédi KK SE szombaton. A férfi kézilabda NB I 24. fordulójában Gyöngyösön lép pályára az igencsak hiányos ceglédi csapat. A Gyöngyös a 12., míg a Cegléd a 10. helyen várja a találkozót. Négy pont van a két gárda között és ahhoz, hogy a vendéglátónk biztosan elkerülje a kieső helyet, nyerniük kell hazai pályán. Nagy Károly vezetőedzőt kérdeztük, lát-e esélyt a ceglédi pontrablásra, illetve kik azok a játékosok, akik még pályára tudnak lépni szombaton:

– Úgy megyünk Gyöngyösre, hogy nyerni szeretnénk, legalábbis megpróbáljuk. A csapat úgy néz ki, hogy nem lesz jobbszélsőnk, legalábbis balkezesünk nem lesz. Lászlai Szabi gyakorol jobbszélre balkézzel és már elég ügyesen mozog, az Iván, a Doktor Úr tud és a Bozsi tud játszani, balszélen Hódi fog kezdeni, a beállós poszton való kezdéshez jelenleg Szabónak van, most kap egy lehetőséget, hogy bizonyítson. A kapuban rendben vagyunk, de a cseresorom több, mint hiányos. Két beállóst tudok cserélni és gyakorlatilag véget ért a lehetőségem. Ennek ellenére megpróbáljuk. A héten viszik kontrollra a sérültjeinket és ha rábólintanak az orvosok, hogy komolyabban dolgozhatnak, akkor jövő héten tudok egy olyan csapattal felállni, amiben több ütőképes játékos van, de óvaintek mindenkit attól, hogy csodákat várjon olyan játékosoktól, akik hetek hónapokat kihagytak. Nem mondunk le a gyöngyösi bravúrról, de a realitások azt mutatják, hogy nem vagyunk elegen hozzá, de megteszünk érte mindent. A Gyöngyös hatványozottan készül a mérkőzésre, mert ha nem vernek meg minket, még ki is eshetnek. Mi is készülünk, de ennél nagyobb szívességet nem tudunk tenni nekik, hogy ennyi emberrel megyünk el…

-pézsé-

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here