A Ceglédi Kék Cápák SE szervezésében idén is három turnusban várják a sportágat kedvelő gyerekeket. A mindig nagy sikerű kézi táborokra az idén néhány nap alatt szinte teljesen elfogytak a helyek és már csak a harmadik, július 10-14 közötti hétre van mindössze négy foglalási lehetőség. 2017 újdonsága a már megszokott Városi Sportuszoda strandolós délutánja mellett a Budai úti Termál Fürdőben megrendezett strandkézilabda nap. Az idei sorozatban is rengeteg játék és verseny vár a gyerekekre, melyeken több, mint 300 Haribo ajándék talál majd gazdára. 

Turnusok:

június 26-30 MEGTELT, MÁR NINCS HELY!

július 3-7  MEGTELT, MÁR NINCS HELY!

július 10-14

Helyszín: Gál József Sportcsarnok

Korosztály: 8- 17 év közötti lányok és fiúk

Program kínálat: napi két játékos edzés, ajándék póló minden résztvevőnek, turnusonként két strandolás, egyik a Városi Sportuszodában, másik pedig strandkézilabdával egybekötve a Ceglédi Termálfürdőben. Meglepetés vendégek, kézilabda szabályok és különleges technikák tanulása, fagyizás, napi élmény programok, házi versenyek  és mérkőzések Haribo ajándékokért, látogatás, játék feladat és felvétel a Cegléd Városi Televízió stúdiójában, kreatív játékok, minden nap ebéd a Kossuth étteremben, jókedv, fagyi, Haribo, palacsinta. 

A tábor díja 16.000 Ft.  Aki több táborozáson is résztvesz, azoknak a további tábor díja 12.000Ft, aki mindhárom táborba jelentkezik, értékes Haribo ajándék csomagot kap! 

Jelentkezés a korosztályos edzőknél, a Gál József Sportcsarnok irodájában és a táborvezetőknél. Jakab László 30/773-53-22, Pudics Zsolt 30/95-14-994

-pézsé-

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .