A férfi kézilabda NB I 19. fordulójának pénteki játéknapján a Ceglédi KK SE hazai pályán fogadta a Balmazújváros csapatát. Az utolsó előtti helyen álló vendégeknek minden megszerzett pont a bennmaradásuk reményét élteti tovább, ami ötven percig inkább nyomasztotta a játékukat, mint segítette volna. A Cegléd taktikusan építgette a meccset és viszonylag nagy nyugalom mellett úgy növelték öt gólra az előnyüket az ötvenedik percre, hogy Perisic csupán egyszer talált be Paul kapujába. A viszonylagos nyugalom mellett persze komoly munka folyt a pályán. A hiányzó Grbovic, Dávid és Tóth K. hiányát tetőzte Borsos első félidőbéli sérülése, így rengeteget voltak a pályán a kulcsjátékosok. A hajrára elfogytunk, amit sajnos jól használt ki a Balmaz. Tizenöt másodperccel a vége előtt már a vezetést is átvették a vendégek, de Andjelic büntetőjével egyenlíteni tudott az egyébként remekül küzdő Cegléd.   

CEGLÉDI KK SE – BALMAZÚJVÁROSI KK  24 – 24  (13–11)

CEGLÉD: PALLAG – Hódi 1,  Borsos 1, ANDJELIC 8 (2),  TÓTH N. 3, RADOVIC 5(3), Perisic 1, Csere: Bősz (kapus),Bíró 2, Szabó B., Megyeri, Müller, Lászlai 3, Edző: Nagy Károly

BALMAZÚJVÁROS: PAUL 1 – KEKEZOVITY 4, Bali 2, István, Hanták 4(3), Sztojanovic, Tomic 1, Csere: Pásztor (kapus), Vranac 2, Rasic 2, Temesvári 2, Simovic, Mateo, MARTINEZ 4, Jordan 2, Edző: Magi Serra

Cegléd, 750 néző. V: Horváth, Marton

Az eredmény alakulása. 6. p: 2-2, 11. p.: 4-4, 23. p.: 10–8, 27. p.: 13-10, 38. p.: 16–12, 50. p.: 21-16,. 55. p.: 21-19, 57.p.: 21-21

Kiállítások: 10, ill. 8 perc

Hétméteresek: 4/4, ill. 4/3

Nagy Károly: –Kevesen voltunk, elfogyott a játékos anyagunk, már hetek óta sújt bennünket ez az átok. Eleve Grbovic nélkül álltunk fel és az elő félidőben még Borsost is elvesztettük ,ami mindent felborított, amit elképzeltünk erről a meccsről. A végjátékot már nem bírtuk, azt hiszem végül mindkét csapat örülhet a döntetlennek.  

Magi Serra: – Elég nehéz meccs volt. Nagyon örülök, hogy a második félidőben jobban tudtunk játszani és kis szerencsével szereztünk egy pontot is. 

Mateo Dioris: – Nagyon örülök az egy pontnak.

Bíró Balázs: – Amit elterveztünk, az ötven percig nagyon jól működött. Húsz, huszonegy éves emberekkel védekezünk hármas pozícióban és a küzdésére büszke vagyok az egész társaságnak, a szívüket, lelküket kimelózták a pályán. A kezünkben volt a meccs, a végén ott voltak a ziccerek, amiket ha belövünk, akkor talán nem fordul meg ez a helyzet. Kevesen voltunk, akartunk, elfogytunk, de a végén még volt annyi lélekjelenlétünk, hogy végig vigyünk egy támadást és kiegyenlítettünk.

-pézsé-

 

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .