Ahogy azt már lassan 9 éve megszoktuk a jelenlegi vezetéstől, a Ceglédi KK SE csapata jövőre sem tervez nagy változást a játékoskeretében. A távozók pótlására, ill. hiányposztra igazolt ismét az egyesület.

Távozók

Országh Ádám, Sipeki Levente és Vladan Abramovic is elköszönt a csapattól. Mindhárom sportolónak sok sikert kívánunk a folytatáshoz!

Érkezők

A következő szezonban olyan csapatot szeretnénk építeni, amely hatalmas küzdőszelleme mellett megfelelőképpen motiválható és van benne fejlődési, előrelépési lehetőség, főleg védekezésben, de támadásban is. Ennek jegyében igazoltuk le a PICK Szeged két fiatal kiválóságát, Gidai Mátét és Szabó Bencét, valamint igent mondott a Cegléd hívó szavára a többszörös Magyar Válogatott kapus Pallag Péter is.

Gidai Máté 22 éves utánpótlás válogatott jobbszélső a Pick felnőtt csapatában is már többször játéklehetőséget kapott. 2014 tavaszán térdsérülést szenvedett, amiből 2015-re tért vissza. 1+2 éves szerződést kötött vele a klub.

Szabó Bence 21 éves beállós a PICK Szeged II NBI/B-s csapatát erősítette az előző idényben, de tehetségét megmutatta már a nagycsapatban is. A 200cm-es 111kg-os játékos főleg védekező munkájával hívta fel magára a figyelmet. Támadásban beálló a posztja. Vele 2 éves kontraktust kötött a klub vezetése.

A rutinos, de még mindig fiatal Pallag a Román bajnokságban szereplő Torda oszlopos tagja volt az előző évben. Több Román és Magyar csapat is szerette volna őt soraiban tudni, de végül Ceglédre kötelezte el magát a következő 2 évre.

ckkse-igazolas-01

 

Szerződést hosszabbítók

A három új igazolás mellett további jó hírekkel is szolgálhatunk szurkolóinknak, hiszen csapatunk két kulcsjátékosa is meghosszabbította nyáron lejáró szerződését. Milos Mojsilov egy évre, még Hódi Lóránd 1+1 évre kötelezte el magát újra együttesünkhöz, Megyeri Péter és Kun Attila esetében pedig élt a CKK SE opciós jogával és további egy évet hosszabbított a két tehetséges fiatallal.

Ha a fentieket kiegészítjük azzal, hogy a három montenegrói válogatott (Perisic, Grbovic, Andjelic) már korábban két évet hosszabbított és a csapat többi játékosa élő szerződéssel rendelkezik a következő idényre, akkor nyugodtan elmondhatjuk, hogy az együttes magját sikerül együtt tartani, ami mindenképpen nagy szó a mai átigazolási körképet figyelembe véve!

ckkse-igazolas-02

 

Utánpótlásból érkezők

Végül, de nem utolsó sorban óriási öröm az Egyesület számára, hogy újabb saját nevelésű játékosok csatlakoznak a felnőtt csapat keretéhez. Előző éves munkájával, szorgalmával és hozzáállásával kivívta az NBI-es keret tagságot: Imregi Ferenc (balszélső), Müller János (beálló), Nagy László (kapus) és a Bácskapalántáról igazolt 206cm-es balkezes Luka Karanovic. Mind a négy fiatallal 2+3 éves szerződést kötött a klub.

 

A Ceglédi KK SE játékoskerete a 2016/2017-es szezonra:

Balszélsők: Lászlai Szabolcs, Hódi Lóránd, Imregi Ferenc

Balátlövők: Lepsényi Sándor, Kun Attila, Borsos Tamás

Irányítók: dr. Bíró Balázs, Bozo Andjelic

Jobbátlövők: Ivan Perisic, Luka Karanovic

Jobbszélsők: Gidai Máté, Megyeri Péter

Beállók: Nemanja Grbovic, Tóth Norbert, Szabó Bence, Müller János

Kapusok: Pallag Péter, Bősz Dániel, Milos Mojsilov, Nagy László

-Ceglédi KK SE-

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here