A férfi kézilabda NB I őszi záró fordulójában vasárnap este a Telekom Veszprémet fogadta a Ceglédi KK SE.  Kikaptunk, de a zsúfolásig telt Gál József Sportcsarnokban ezúttal senki sem volt csalódott emiatt, hiszen Európa egyik legjobb csapata volt a vendégünk, akik meglehetősen erős kerettel érkeztek Ceglédre. Örömteli, hogy a ceglédi nevelésű tizenkilenc éves Dávid Márk is bizalmat kapott a Veszprémben, rendhagyó módon most vele folytatjuk beszámolónkat:

Büszkék vagyunk rá, hogy helyet kaptál a felnőtt keretben! Milyen érzések vannak benned? Megvalósult a gyerekkori álom?

 – Igen, ez volt a gyerekkori álmom… Először is gratulálok a ceglédi csapatnak, jól küzdöttek! Vegyes érzelmek vannak bennem, nehéz volt itt pályára lépni, nagyon izgultam a meccs előtt. 

Igazán aktívan részt vettél a meccsben, lőttél két gólt, volt egy kiállításod is. Hogy viszonyultak hozzád a szurkolók, mit éreztél tőlük a pályán?

– Azt éreztem, hogy nagyon hálásak voltak, köszönöm nekik a szurkolást! 

CEGLÉDI KK SE – TELEKOM VESZPRÉM 23 – 41  (9–22)

CEGLÉD: Koncz – Hajdu 2, Juhász, GÁBOR 5, Szabó, Zobec 2, Kecskeméti 1

Csere: Aleksza, Tamási (kapusok), Müller 2, Turi, CAMPAR 4, Pocsai 3 (1), Vucskovics 3, Kolonnay 1, Kiss D., Edző: Jakab László

VESZPRÉM: MIKLER – STRLEK 6, Mackovsek 4, Blagotinsek 2, Mahe 3, Tönnesen 3, Gajics 4, Csere:  Toft Hansen 1, Jamali 4, Nenadics 1, NILSSON 5, Dörnyei 3, Lékai 1, Dávid 2, Kurucz 2, Edző: Gulyás István

Cegléd, 900 néző. V: Asztalos, Bárkányi

Az eredmény alakulása. 5. perc: 2-1, 10. p.: 3-6, 17. p.: 5-12, 25. p.: 7-17, 40. p.: 12-27, 47. p.: 17-32, 56. p.: 20-38

Kiállítások: 6, ill. 2 perc

Hétméteresek: 1/1, ill. 0

MESTERMÉRLEG:

Jakab László: – Közönség szórakoztató mérkőzés volt. Gratulálok a Veszprémnek, további sok sikert kívánok nekik, a mieinknek pedig jó munkát jövőre.

Gulyás István: – Tisztességesen jöttünk bele a mérkőzésbe és szerintem ez a legnagyobb megtiszteltetés a hazai csapatnak, ha annyival tudjuk megverni őket, amennyivel lehet és ez így van rendjén.

-pézsé-

 

 

 

 

 

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .