• 1011124569

Látogatók

Web Counter

időjárás

Hőtérkép

45 perc Ceglédi KK SE bravúr Tatabányán

A férfi kézilabda NB I 4. fordulójának pénteki mérkőzésén Tatabányán lépett pályára a Ceglédi KK SE. A Cegléd igencsak ráijesztett a hazai csapatra, hiszen  a 18. percben már 5-10-es állást mutatott az eredményjelző. A Bányász a félidőre ledolgozta a hátrányát,(13-13) majd átvették a vezetést, amit a lefújásig meg is tudtak tartani. Nagy Károly vezetőedző értékelése:

– Jól kezdtünk, mi voltunk, akik nagyobb tempót diktáltunk, majd az első félidőben már jöttek fel ránk a hazaiak és volt olyan öt perc, amikor öt indítás gólt kaptunk. A második félidőben hősiesen küzdöttünk, de akkor már látszott, hogy a Tatabányának jobb és erősebb játékosai vannak, de még mindig meccsben voltunk. Aztán jött Mirko sérülése, ami megpecsételte a sorsunkat. 

Grundfos Tatabánya KC – Ceglédi KK SE  28 – 23 ( 13 – 13 )

Cegléd: Pallag, Mojsilov(kapusok), Perisic 6/2, Lászlai 3, Grbovic 3, Juhász 3, Borsos 2, Hódi 2, Tóth 2, Radovic 1, Radnic 1, Megyeri, Szabó, Elezovic, Dávid, Csapi

Hétméteres 2/2, ill 2/2

Kiállítás 2, ill. 6 perc

Az eredmény alakulása: 11. perc 2-6, 20.p.: 6-11, 37.p.: 16-14, 41.p.: 18-18, 49.p.: 22-20

-pézsé-

-fotó Kisfaludi István korábbi felvétel-

Hozzászólás