A labdarúgó NB II hétvégi fordulójában vasárnap 14:30-kor a frissen felkerült Budafokot fogadja Albertirsán a Ceglédi VSE. A cegledfoci.hu esély latolgatása:

A Budafok az NB III Közép csoportját megnyerve jutott fel az NB II-be. Akkor viszonylag simán, kilenc ponttal megelőzve a második helyezett Pécset tudták megelőzni. A tavalyi évben Magyar Kupa szereplésükkel hívták fel magukra a figyelmet, ahol egészen az elődöntőig meneteltek, ahol a későbbi győztes Ferencváros állította meg őket.

A kupa bravúr és az NB III-as bajnoki cím talán az eddigi legsikeresebb szezonját jelentette a budafoki labdarúgásnak. Az idei bajnoki szereplésük viszont már kevésbé alakul jól, tizenhárom forduló után a tizenhatodik helyen állnak a bajnokságban mindössze két ponttal megelőzve a már kieső helyen álló Csákvár csapatát.

A mérlegük öt győzelem és hat vereség mellett csupán két győzelem a Sopron és a Dorog ellen. Az eddig elért eredményük azonban csalóka lehet, hiszen a tavalyi siker csapat nagyját együtt tudták tartani és még érkeztek is erősítések a keretbe. Amelyben több rutinos játékos is köztük Csizmadia Csaba, Oláh Lóránt és Pölöskei Péter is szerepel, de talán Vaszicsku, Filkor, vagy Vass Máté neve sem ismeretlen a futball kedvelők számára.

A házi góllövő listát Csizmadi Csaba vezeti három góllal, aki a Kazincbarcika, az MTK és a Győr kapujába talált be eddig a szezonban. A lapok tekintetében eltiltott játékosa nincs a Budafoknak, de Pölöskeinek figyelnie kell majd, hiszen négy sárgalapnál jár az idei bajnokságban, a következő után pedig egy mérkőzést ki kell hagynia.

Friss információ vasárnapi ellenfelünk háza tájáról, hogy a vezetőség leváltotta Prukner Lászlót, a helyére azt a Tóth Bálintot nevezték ki, aki korábban dolgozott már Budafokon és olyan csapatoknál is, mint a Vasas, a Siófok, a Pécs, vagy a Pápa. Az új vezetőedző megbízatása december végéig szól.

Bízunk benne, hogy a csapatunk folytatja jó formáját és megszerezzük a három pontot az újonc csapat ellen. A mérkőzés 14:30 órakor kezdődik Albertirsán az Ecsedi László Sportcentrumban, a mérkőzést Szilágyi Sándor vezeti.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here