U17

Eger SE- Ceglédi VSE 2:1 (1:1)

Cegléd: Schwarcz – Dudás, Szebeni, Kotlár, Bodzsár, Juhász, Kovács, Vincze, Kartali, Lakos, Pintér, Cserék: Klemenc, Palotai, Nagy, Ecseri, Bilecz, Gulyás, Kelemen

Ceglédi gól: Pintér

Jók: Dudás, Pintér, Lakos, Juhász

Ványi Zsolt edző: – Már mondhatom azt, hogy sorra játsszuk a jó mérkőzéseket, de most a vadászpuska rossz oldalán álltunk. Az első félidőben meg kellett volna nyernünk a mérkőzést, ahol a rossz talaj ellenére rommá fociztuk dobogós ellenfelünket. 0:0-nál három ziccert hagytunk ki, majd a házigazdák 
szabadrúgásból szerzett gólját egy olyan találattal egalizáltuk, ahol a kapustól indítottuk a támadásunkat, végigjátszottuk az  egész pályát úgy, hogy egyetlen egri sem tudott labdába érni. A második játékrészben sajnos partnerek lettünk a darálós, „játék nélküli játékban”, ebbe kívülről én se tudtam belenyúlni. A mérkőzést eldöntő gólt, egy védelmi megingás után kaptuk, ahol minimum kétszer fel kellett volna szabadítanunk. Az lesz az előrelépés, ha tavasszal az ilyen meccseket már meg tudjuk nyerni. 

 

U13

Karcag – Ceglédi VSE  1:0

Cegléd. Kocsis, Szaniszló, Fömötör, Labancz, Pintér, Szegedi, Olgyay, Budavári, Klimász, Virág, Bagi, Cserék: Sebella, Horváth-Nagy, Pálfalvi

Klemenc Attila edző: – A mérkőzésen a mi akaratunk érvényesült, mezőnyben, csapatjátékban felülmúltuk az ellenfelünket. Rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, de a döntő pillanatban rossz megoldást választottunk. Sajnos a végén egy kontra támadásból egy gólt is kaptunk. 

 

További eredmények:

U12
Karcag – Ceglédi VSE
0:2

U19
Eger – Ceglédi VSE
1:0

U16L
Tiszakécske – Ceglédi VSE
0:7

U19L
Ceglédi VSE – Astra
4:3

-Kőházi Ádám-

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .