U19

UTE – CVSE  3:1  (2:0)

Cegléd: Kis Cs. – Menich B., Mécs G., Puskás V., Kovács R., Katona Kr. – Orlov L., Angyal M., Faragó M. – Dudás G., Horváth Z. Cserék: Angyal M. helyett Katona G.

Ceglédi gól: Menich B.

​Jók: Menich B., Puskás V., Orlov L., Katona G., Horváth Z.

Kemenes György edző: – Az első 25 percben két gólos előnyhöz jutott az UTE. Nagy nyomás alatt játszottunk, mégis azt kell, hogy mondjam elkerülhető gólokat kaptunk. A szünetben rendeztük a fejeket és a második félidő teljesen kiegyenlített játékot hozott. Tartása volt csapatunknak, megpróbáltunk egyenlíteni, ezért mindenképpen dicséret illet minden játékosunkat. Az első félidei határozottabb játékával megérdemelten tartotta otthon a 3 pontot a hazai csapat.  

 

U17

UTE FC – Ceglédi VSE 2:4 (1:3)

Cegléd: Schwarcz – Dudás, Szebeni, Prumek, Bodzsár, Kovács, Juhász, Vincze, Kartali, Kuthy, Pintér, Cserék:Lakos, Szabó, Klemenc, Nagy, Kotlár, Palotai, Ecseri

Ceglédi gól: Pintér 3, Juhász

​Jók: Pintér, Juhász, Kartali, Prumek

Ványi Zsolt edző: – Nagyszerű támadások végén, remek gólokat szereztünk. Kár,  hogy a 3:0-ás vezetésünk tudatában nem figyeltünk eléggé. 

U15

Mezőkövesd – Ceglédi VSE 5:3

Cegléd: Rimóczi, Baranyi, Csepregi, Mocsári, Szabó, Ungureán, Ványi, Fajkó, Borics, Pásztor, Medve, Cserék: Gavaldik, Oláh, Fülöp, Hrabovszki, Pintér

Ceglédi gól: Medve, Ványi, Pásztor

Jók: Medve

Farkas János edző: – Soha nem szoktam foglalkozni a játékvezetéssel, de nem tudok szó nélkül elmenni amellett, ami történt a mérkőzés alatt. A játékvezető szégyenteljes bíráskodása rányomta bélyegét az egész mérkőzésre. Ítéleteivel folyamatosan a csapatomat sújtotta. A mérkőzés pozitívuma, hogy sikerült a második félidőt megnyerni. 

U14

Mezőkövesd – Ceglédi VSE 1:3

Cegléd: Gavaldik, Paulovics, Kriss, Tóth, Szaniszló, Kovács, Barna, Gál, Szabó, Valkai, Takács, Cserék: Rimóczi, Csendes, Zsemlye, Plangár

Ceglédi gól: Kovács (2), Tóth

Jók: Gavaldik, Tóth, Gál, Kovács a mezőny legjobbja!

Farkas János edző: – Folytattuk a jó sorozatunkat idegenben egy jó csapat otthonában. Összességében egy jó mérkőzést játszottunk, igaz voltak hullám völgyek a játékunkba, de megérdemelten szereztük meg a győzelmet! 

U11

Kecskeméti József edző:- Komoly, szervezett bajnokságban szerepelnek a 2008-ban született gyerekek! Torna rendszerben, két hetente történik a lebonyolítás, közösen a szülők nélkül, busszal  utaznak, jelen esetben Szegedre és még utazó csomagot is kapnak, egy szóval… Elkezdték!
Kiválóan kezdett a CEGLÉDI CSAPAT, öt győzelem és egy döntetlen a mérleg, így veretlenül nyerték a srácok az első Régiós Bozsik tornát! A torna legjobb ceglédi játékosa a nyolc gólt szerző Lisóczki Hunor lett! 

Ceglédi VSE U11 – Kiskőrös  2:0
Gól: Eszes M., Lisóczki H.

Ceglédi VSE U11 – Bácsalmás  3:0
Gól: Eszes M., Lisóczki H. (2)

Ceglédi VSE U11 – Hírös Ép.Kecskemét 3:1
Gól: Sinka M., Lisóczki H. (2)

Ceglédi VSE U11 – UFC Kecskemét  4:0
Gól: Révész M., Lisóczki H., Tóth O., Márok B.

Ceglédi VSE U11 – Szeged SC 2:2
Gól: Eszes M., Eszes M.

Ceglédi VSE U11 – DAFC Szeged 3:0
Gól: Tóth O., Lisóczki H. (2)

Cegléd: Répás Levente, Gigor László, Révész Máté, Jankovics Ákos, Tóth Olivér, Eszes Martin, Lisóczki-Mészáros Hunor, Sinka Martin, Márok Benedek, Bujáki Botond, Kádár Zalán, Vörös-Szűcs Iván

További eredmények:

Ceglédi VSE U12 – KTE Labdarúgó Akadémia U12 (3:2)
Ceglédi VSE U13 – KTE Labdarúgó Akadémia U13 (1:2)
Budapest Honvéd U19 Lány – Ceglédi VSE U19 Lány (1:0)

-Ceglédi VSE-

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here