U19
 
Vecsés – Ceglédi VSE   1:11​

Cegléd: Szabó G., Szabó K., Krajcz M., Puskás V., Kovács R., Mécs G., Boros D., Cseh S., Györe K., Nagy Zs., Dudás D. Cserék: Dudás D. helyett Szlezák B., Boros D. helyett Simon P.

Ceglédi gól: Györe K. 4, Nagy Zs. 4, Szlezák B., Boros D., Simon P.

​Jók: Györe K., Nagy Zs., Mécs G., Kovács R.

 
Kecskeméti József edző: – Nem szeretem az ilyen mérkőzéseket, létszám hiányos, majd idővel kiegészülő, jóval gyengébb képességű hazai csapat, akik les taktikával védekeznek, támadni alig akarnak. Ilyen csapat ellen nem egyszerű játszani. Borzasztó nehezen játszottunk át a les vonalukat, többet voltunk lesen mint egy vadásztársaság a téli szezonban. Ez nagy részben köszönhető a pontatlan indításainknak és kis részben a vasutas rokonokkal rendelkező asszisztenseknek is. Üde színfoltja volt a játékunknak Györe Krisztián és Nagy Zsolt egymást remekül megértő és kiszolgáló játéka, de jobban szeretném, ha a többieket is belevennék a játékba! Sajnos ma is történt egy súlyos sérülés, Dudás Dávidot úgy fejbe rúgták, hogy eltört az orra, mielőbbi felépülést kívánunk neki. 
 
 
U17
 
Vecsés – Ceglédi VSE   0:13

Cegléd: Klemenc G., Dudás G., Kotlár Zs., Palotai B., Nagy A., Szarvas G., Menich B., Pintér Sz., Kuthy G., Horváth L., Faragó M.
 

Ceglédi gól: Faragó M. 5, Pintér Sz. 3, Menich B. 2, Dudás G., Horváth L., Kuthy G.

​Jók: Faragó M., Pintér Sz., Szarvas G., Dudás G., Horváth L.

 
Kecskeméti József edző: – A hazai csapat 8 fővel kezdte a mérkőzést, az edzőjük megkért minket, hogy vigyázzunk rájuk mert ők bizony végig akarják játszani a 90 percet. Nem is értettem mire gondolt? Valószínű nem erre, hogy a jó szellemben játszó ceglédiek egy félidő után lemossák őket. Alább is hagyott a lelkesedés, leginkább a „mesterben”, aki fogta magát a szünetben és sérülésekre hivatkozva az öltözőbe parancsolta a csapatát. Elképesztő sportszerűtlenség! Így az alapos gólarány javítás helyett 3-0-val kapjuk a három pontot, a helyezések elosztásában döntő szerepe van a lőtt, illetve a kapott góloknak, arról nem is beszélve, hogy a góllövő listán előkelő helyen álló Faragó Milán egy félidő alatt ötöt lőtt, akár a lista élére is ugorhatott volna…  
 
 
U15
 
Mezőkövesd – Ceglédi VSE 3:1 (0:0)

Cegléd: Schwarcz- Ecseri, Szebeni, Prumek, Bodzsár, Kovács, Vincze, Juhász, Kartali, Lakos, Kelemen, Cserék: Jenei, Széll, Szabó

Ceglédi gól: Kartali 

Jók: Kartali, Ecseri 

 
Ványi Zsolt, edző: – Fegyelmezetten és taktikusan játszottunk a leendő bajnok otthonában. Tizenhárom perccel a lefújás előtt még vezettünk, sőt hatalmas lehetőségünk volt a kétgólos előnyhöz is. A jó erőkből álló ellenfelünk nagy nyomás alá helyezett bennünket a végére, amihez minden segítséget megkaptak  a “házi bíróiktól” is. Mondhatjuk, hogy nem rajtuk múlt, hiszen tényleg mi hibáztunk a végén, de mindenki tudja mennyit számít egy ilyen mérkőzésen, mikor rendszeresen ellenünk ítélnek. Úgyhogy egy jelző csak hiányzik még…  
 
 
U14

 
Mezőkövesd – Ceglédi VSE   6:4

Cegléd: Gavaldik, Baranyi, Csepregi, Tóth, Szabó, Ungureán, Medve, Fajkó, Ványi, Valkai, Kovács, Cserék: Pintér, Szaniszló

Ceglédi gól: Fajkó 3, Kovács

Jók: Fajkó, Kovács, Csepregi

 
Farkas János, edző: – Jó mérkőzést játszottunk a leendő bajnokkal, még senkitől nem kapott 4 gólt egy mérkőzésen. Mindkétszer mi vezettünk, de sajnos az óriási fizikai előnnyel nem bírtuk felvenni a harcot, a tavaszi szezonra teljesen kicserélt hazai csapattal. Emelt fővel hagyhattuk el a  Mezőkövesdi pályát.
 
 
U10

Bozsik program Tápiógyörgyén

 
Kecskeméti József edző: – Már-már szokásává válik ennek a korosztálynak, hogy megnyeri mind a négy mérkőzését az egy évvel idősebbek között. Most sem történt ez másként, szépen, eredményesen játszva a „térdig” érő fű ellenére, fociztak a srácok. A csapat külön díjasa Sinka Martin lett! Külön kell szólni Répás Leviről, aki kis pihenővel, de szinte végig védte a három órát, dicséret illeti őt és a csapatot is! 
Cegléd: Répás Levente, Andó Botond, Gigor László, Jankovics Ákos, Kádár Zalán, Révész Máté, Márok Benedek, Eszes Martin, Sinka Martin, Hank Milán, Bujáki Botond, Bíró Marcell, Tabáni Balázs
 
-Kőházi Ádám-
 

 
 
 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here