A Ceglédi VSE labdarúgó csapatához edzőt szerződtetett a vezetőség, így a csapat első nyári igazolása Klausz László vezetőedző lett. Kőházi Ádám tudósítása:  

– A vezetőség és az új vezetőedző már mindenben megegyeztek, így hivatalosan is bejelenthetjük az új mestert. Fontos tudni, hogy a következő szezonra a Magyar Labdarúgó Szövetség kötelezővé tette az NB II-es bajnokságban is a legmagasabb edzői képzettségi szint, azaz a Pro Licenc meglétét. Ennek a szabálynak a bevezetése komoly átalakulásokat okozott az NB II-es csapatok kispadjain. A csapatot a másodosztályban tartó Miskei Attila nem rendelkezik ezzel a képzéssel, így ő nem láthatta el a vezetőedzői posztot. Attila közben elfogadta a Budapest Honvéd ajánlatát, ahol az utánpótlásban fog dolgozni. Új vezetőedzőnk Klausz László nem rég nyert felvételt a Pro Licences képzésre, így ő megfelel a Magyar Labdarúgó Szövetség feltételeinek is.
László játékosként szép pályafutást tudhat a háta mögött. Játszott a Tatabányában, a Rába ETO-ban, majd külföldön Ausztriában, Németországban és Franciaországban is. A csatár poszton játszó vezetőedzőnk 27 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban, ahol 6 gólt szerzett. Edzőként az utánpótlásban kezdte a munkáját 2013-ban a Sárisáp U16-os csapatánál, majd Gyulára került a Grosics Akadémiához, ahol az U17-es csapatot edzette. Az első lehetőség felnőtt csapatnál is itt találta meg, a Szeged 2011 vezetőedzője lett 2015-ben. Első bajnoki szezonjában a 10. helyre vezette csapatát, az idei bajnokságban pedig a 11. helyen végeztek. 

-fotó szegedma.hu-

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here