14-én kedden 14:00 órakor ideiglenes otthonában Albertirsán játssza első idei tétmeccsét a tavaszi szezonra jelentősen átalakult játékos állománnyal és szakmai stábbal felálló Ceglédi VSE labdarúgó csapata. A Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén az első osztályban szereplő DVTK-t fogadja a Ceglédi VSE. A mérkőzés esélyeiről Nagy Mihály vezetőedzőt kérdeztük.

A legutóbbi sajtótájékoztatón azt nyilatkoztad, hogy a Magyar Kupa hazai mérkőzését a bajnoki felkészülés egy részének tekinted. Ez most is így van? 

– Teljes mértékben. Fontos a mérkőzés, mert szerdán játszottunk utoljára edzőmérkőzést és szombaton elmaradt a meccsünk. Fontos, hogy legyen egy jó ellenfél, aki tisztességesen felpörgeti a csapatot, így ezt a mérkőzést abszolút a felkészülésnek rendeljük alá, ezért a fiatal szabályt is be fogjuk tartani. Elég jelentős erősítéseket sikerült igazolni, akiknek azért nagy része komoly meccshiányban szenved, ami biztosan nehézségeket okoz majd nekünk a mérkőzés egyes szakaszában. Azt látom a fiúkon, hogy nagyon motiváltak, tehát nagyon komolyan veszik a keddi találkozót, mert bizonyítani szeretnének egy komoly ellenféllel szemben. Sajnos kisebb sérülés miatt két belső védőnk, Nánási és Albert kiesett a holnapi játékból. Ma már edzettek, de nem kockáztatom a játékukat, mert fontosabb a bajnoki szereplésük. 

Az albertirsai pálya használhatatlansága miatt kellett halasztani a Diósgyőr elleni meccset. Most milyen állapotban van?

– A pálya nagy része szinte tökéletes állapotban van, de  a kispadok előtt kb. 40×30 méteres területen szó szerint mocsár, tehát rendkívül puha és süpped bele a láb. Biztos, hogy a játékvezető lejátszatja a mérkőzést, mert sajnos azt látom, hogy nem igazán vannak tekintettel a klubokra és nem mérik fel annak a jelentőségét, hogy mekkora károkat okoznak a pályában, mert holnap elég rendesen tönkre lesz téve, az biztos, pedig hétvégén bajnokit is kell ott játszanunk…

-pézsé-

-fotó Kisfaludi István-

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here