Két biztos NB II-be feljutó csapat lépett pályára a labdarúgó NB III.  32. fordulójában. A helyezések szempontjából nem volt tétje a mérkőzésnek, annál inkább presztizs szempontjából. Ennek megfelelően mindkét csapat motiváltan lépett pályára és próbálta maga javára fordítani a meccset. Csapatunk sajnos számolatlanul hagyta ki a helyzeteket, amire törvényszerűen jött a félidő végén egy büntetőből elért vendég gól. A második félidőben teljesen beszorítottuk a Cigándot, akik kontrákra rendeződtek be. Az elszántság a 81. percben hozta meg gyümölcsét, amikor Pozsár egy csukafejessel vette be az ellenfél kapuját. A hátralévő percekben még rúgtunk, illetve fejeltünk kapufát, de a győztes gólt nem sikerült megszerezni, maradt az igazságosnak nem mondható döntetlen.   

Ceglédi VSE – Cigánd SE 1-1 (0-1)

Gólszerzők: Roszel (41’ 0-1 büntetőből), Pozsár (81’ 1-1)

Cegléd: Verebélyi – Wild (Csordás S.), Makrai, Farkas V., Farkas A., Sánta (Peres), Markó, Csordás Sz., Szkunc, Popovics, Pozsár (Füle)

Varga Attila vezetőedző: Egész mérkőzésen jobb teljesítményt nyújtottunk ellenfelünknél! Aki ilyen színvonalasan futballozik, akinek ennyi helyzete van, annak fölényesen nyerni kellene egy ilyen mérkőzésen. A helyzetkihasználásunk kritikán aluli volt, ezért meg kellett elégednünk az egy ponttal. Jó volt látni a szenvedélyt és az elszántságot a csapaton, ami párosult a szakmaisággal. Ez az eredmény hízelgő a vendégekre nézve.

-Szabó Attila-

-fotó Takács Tamás-

CVSE-Cigand x

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here