Az elmúlt hétvégén a Ceglédi VSE több labdarúgó utánpótlás csapata is pályára lépett bajnoki mérkőzésen. Leginkább győztek a ceglédiek, de az U 19 csapatnak még a pontszerzés lehetőségét is elvette a játékvezető. Kőházi Ádám tudósítása:

U19

Tabán – Ceglédi VSE  5:2

Cegléd: Szabó G., Szabó K., Krajcz M., Mécs G., Puskás V., Hazafi G., Györe K., Szarvas G., Cseh S., Nagy Zs., Szlezák B. Cserék: Hazafi G. helyett Kovács R.

Ceglédi gól: Nagy Zs., Szlezák B.

​Jók: Az egész vendég csapat!

 

Kecskeméti József edző: – Amit a mai mérkőzésen mint játékvezetés tapasztaltam az vérlázító volt! Pökhendi, részrehajló, provokatív, gúnyos, kioktató, jellemtelen és mint utóbb a jegyzőkönyvet megtekintve hazug is. Nem tudom meddig garázdálkodhatnak a „játékvezetők” kontroll nélkül?! Kaptunk méteres les gólt, jogtalan kiállítást a 6. percben, kettő olyan sárga lapos figyelmeztetést, ami a másik oldalon sípszót sem ért.
Emberhátrányban, két gólos mínuszból felállva, jobban játszva a házigazdánál, akiknél egyébként a kevésbé szimpatikus edzőjük (mint utólag kiderült tüske volt a szemében, hogy az előző évben lesimáztuk őket Cegléden és előttük lettünk bajnokok) végig kommentálva az eseményeket szinte kézen fogva vezette a „játékvezetőt”, akik a félidő lefújása előtt, párban a csúcsra értek… Hangsúlyozom az állás 2:2 volt ekkor a hazaiak át sem jöttek a felezőn. Györét a tizenhatoson belül nyilvánvalóan lerántották, de a ” mester” bekiabálása a játék tovább engedésére késztette a sporit. Na ekkor a csapatunkat elkísérő szülők is felháborodtak, aminek hangot is adtak, erre a sporttárs kisétált a jó barátjához és rendezőket kért, hogy őt a szünetben bekísérjék az öltözőbe. Nem ragozom, elég volt a helyszínen átélni, látni a síró játékosokat az öltözőben, jómagam biztosan nem tudnék egy ilyen győzelemnek tiszta szívből örülni. Még két meccsünk van hátra, jelen pillanatban nem látok 11 hadra fogható játékost a csapatban, nem tudom, hogy állunk ki a csütörtöki mezőkövesdi derbire. A dobogó már csak mázlival lehet meg. Jó lesz már, hogy vége lesz ennek az évadnak, ennyi súlyos sérülésünk még sosem volt, többen a tanulást választották a foci helyett, amit az elmondottak alapján meg is értek, belefáradtak a srácok is és én is.

 

U15

Ceglédi VSE- Testvériség SE   3:0 (3:0)

Cegléd: Schwarcz- Ecseri, Szebeni, Prumek, Bodzsár, Kovács, Vincze, Juhász, Kartali, Lakos, Kelemen Cserék: Abdel-Magid, Széll, Szabó, Sebestyén

Gól: Lakos 2, Juhász

Jók: Vincze, Prumek, Kovács, Lakos

Ványi Zsolt edző: – Végig magabiztosan és bátran  játszottunk, volt négy- öt kifejezetten szép támadásunk, hátul pedig határozottak voltunk. Kellett ez a siker az utolsó 3 mérkőzés előtt. 

 

U14

Ceglédi VSE – Testvériség  12:0

Cegléd: Gavaldik, Baranyi, Csepregi, Tóth, Szabó, Ungureán, Fajkó, Medve, Pásztor, Valkai, Kovács, Cserék: Pintér, Borics, Oláh, Fülöp

Gól: Baranyi 2, Fajkó 3, Pásztor 2, Valkai, Pintér, Kovács, Oláh, Szabó

Jók: Az egész hazai csapat

Farkas János edző: – Visszavágtunk az őszi vereségért. Jól, gyorsan és magabiztosan játszottak a fiúk. A második félidőre sajnos edzőmérkőzés szaga lett az összecsapásnak az ellenfél részéről. 

 

U10 Alközponti torna Kecskemét

Résztvevők:  Hat Magyar Alközpont csapata és két szerb csapat. Kecskemét LC , Szolnoki Máv, Baja, Backa Topola, Ceglédi VSE, Szilády RFC , Szeged 2011, Novi  Sad

Cegléd: Répás Levente, Széll Dániel, Gigor László, Jankovics Ákos, Révész Máté, Eszes Martin, Márok Benedek, Sinka Martin, Oldal Máté, Udvardi Mátyás, Kovács Botond, Lisóczki Hunor, Papp Kende, Tóth Olivér

Ceglédi VSE – Szilády RFC 3:3
Gól: Tóth Olivér, Papp Kende, Lisóczki Hunor

Ceglédi VSE – Szeged 2011 1:5
Gól: Eszes Martin

Ceglédi VSE – Novi Sad 2:1
Gól: Tóth Olivér, Papp Kende

5.-8. helyért:
Ceglédi VSE – Backa Topola 4 :1
Gól: Tóth Olivér, Márok Benedek 2, Papp Kende

Ceglédi VSE – Sziládi RFC 1:1
Gól: Tóth Olivér

1. Szeged 2011
2. Kecskemét
3. Novi Sad
4. Szolnok
5. Szilády
6. Ceglédi VSE
7. Baja
8. Backa Topola

Kecskeméti József edző: – Büntetőkkel vereséget szenvedtünk, így a hatodik helyen végzett a ceglédi alközpont csapata a nemzetközi tornán. Minimális a különbség a 3. és a 6. helyezett között, ahol leginkább a szerencse rangsorolt.

-pézsé-

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .