A labdarúgó NB II első tavaszi fordulójában vasárnap ideiglenes hazai pályáján fogadta a Ceglédi VSE a Szeol csapatát. Némi meglepetésre a sereghajtó vendégek mindhárom pontot elvitték Albertirsáról. A Nemzeti Sport tudósítása:

CEGLÉDI VSE–SZEOL SC 0–1 (0–0)

Albertirsa, 350 néző. Vezette: Nagy Róbert (Punyi Gyula, Berényi Ákos)

CEGLÉD: Mursits – Fürjes, Preklet, Farkas A., Nagy S. – Tóth L., Albert Á. (Asztalos, 73.), Takács P. – Tihanyi O. (Kovács L. B., 65.), Frőhlich, Szabó V. (Karacs P. 73.). Vezetőedző: Nagy Mihály

SZEGED: Prokop – Buzási, Gál Sz., Ikonomou, Fehér I. – Vágó L. – Mendebaba (Lévai, 74.), Makszimovics (Grünwald, 62.), Ferkó, Nagy R. (Mihályi, 86.) – Péter A. Vezetőedző: Zoran Kuntics

Gólszerző: Nagy R. (0–1) a 72. percben

MESTERMÉRLEG

Nagy Mihály: – Mindent megtettünk, hogy megnyerjük a mérkőzést. Kidolgoztunk öt ziccert és rúgtunk egy kapufát is. Azonban a játékvezető nem adott meg a javunkra egy tizenegyest, ellenfelünk gyakorlatilag egyet lőtt kapura és elvitte a három bajnoki pontot.

Zoran Kuntics: – Harcosan, nagy elszántsággal játszottunk a mai napon, el kell azonban ismernem, egy kis szerencse is kellett ahhoz, hogy győztesen hagyjuk el a játékteret.

-pézsé-

-fotó Ceglédi VSE Labdarúgás-

 

Related Images:

1 hozzászólás

  1. Az ostoba edzői döntések miatt kaptunk ki. AZ összeálítás nem volt telitalálat. A csapat nem rossz, de az eredmény mély csalódás. Ilyen erősítések után sokkal lendületesebb, agresszívabb játéknak kellene lenni. Kár érte, hiszen ennél a Szeolnál csak jobb csapatok következnek. Így nehéz lesz bentmaradni ebben az osztályban. Bocs.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .