A Ceglédi VSE labdarúgó csapata kedden Szolnokon játszotta negyedik felkészülési mérkőzését. Ismét nyerni tudtak a fiúk, akik az idei felkészülésük alatt még nem találtak legyőzőre. Kőházi Ádám tudósítása:

Az első félidőben kiegyenlített játék zajlott a pályán egy-egy helyzetecskével. Egyik csapat sem tudta átvenni az irányítást és komolyabb lehetőség sem alakult ki a kapuk előtt. A 33. percben azonban egy szöglet után a Szolnok megszerezte a vezetést, de szerencsére nem maradtunk adósok és az első félidő végéhez közeledve egy szabadrúgás után Csordás Szabolcs fejelte a kapuba a labdát.

A második játékrész első felében a Szolnoknál volt többet a labda, de fölényüket nagy helyzetre nem tudták beváltani. A félidő második felében folyamatosan alakítottuk ki a helyzeteket, aminek eredményeként egy gyors ellentámadás után Albert Ádám szerezte meg a vezetést, majd egy gyönyörű támadás után Kovács Botond alakította ki a 3:1-es végeredményt.

Ezzel a mérlegünk 1 döntetlen és 3 győzelem a felkészülés során.

Varga Attila vezetőedző a következő felállásban küldte pályára a csapatot:

Horváth G. – Albert I., Nánási, Makrai – Csordás Sz. – Wild, Markó, Popovics, Babolek – Szabó V., Dunai A.

A második félidőben csereként beálltak:

Farkas V., Farkas A., Asztalos, Albert Á., Kozák, Valkovszki, Kovács, Horváth B., Simon, Jakab

Varga Attila szavai a mérkőzés után:

– Egy nagyon jó NB II-es színvonalú mérkőzés volt. Nagyon szépen együttműködött a csapat, mint védekezésben, mint támadásban, főleg a bekapott gólunk után. Az, hogy 1-0-ról 3-1-re megtudtuk fordítani a mérkőzést és ezt egy nagyon színvonalas játékkal, ez külön öröm számomra. Az elmúlt mérkőzéshez képest sokkal gyorsabban mentünk át védekezésből támadásba, illetve támadásból védekezésbe. Ezt mutatta is az egy pontrúgásból és két gyors ellentámadásból szerzett gólunk, ami két gyönyörű támadás után született. Volt még két-három 100%-os ziccerünk, amit elszórakoztunk. Nagyon sajnálom, mert még szebb eredmény születhetett volna. Nagyon büszke vagyok a csapatra, mert nagyon jó színvonalon focizott és nagyon ígéretes formát mutat.

-pézsé-

-fotó Kőházi Ádám-

Szolnok-CVSE

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here