2013 nyara után – az eredetileg tervezett nyári holtszezon helyett – idén decemberben kerül sor a Megyei Válogatottak Országos Nagypályás Tornájának újabb sorozatára. Szűkebb pátriánk válogatottjának felkészítését a Vác FC csapatával a 2013/2014-es versenyévben Pest megyei I. osztályú bajnoki címet és Pest Megyei Kupát nyerő mesteredző, Csank János irányítja. Az egykori szövetségi kapitány a megyei élvonalban listavezető Érdi VSE szakvezetőjét, Limperger Zsoltot, valamint a Viadukt-Biatorbágyot gardírozó Schindler Szabolcsot kérte fel segítőjének.

Amit a Megyei Válogatottak Országos Nagypályás Tornájáról tudni érdemes: a sorozatra először 2013 nyarán került sor, a verseny célja egyebek mellett, hogy támpontot adjon a Magyar Amatőr Válogatott kialakításához, lehetővé tegye az egymástól távol eső régiókban élő sportemberek ismerkedését, s hozzájáruljon a honi amatőr labdarúgás tekintélyének növeléséhez.

A sorozatot a 19 megye és Budapest 18-as keretlétszámú amatőr válogatottjai vívják, amelyek a megyei I., vagy annál alacsonyabb osztályban szereplő labdarúgókból állnak. A játékosoknak érvényes igazolással, sportorvosi engedéllyel és a megyei felnőtt bajnokságra kiadott versenyengedéllyel kell rendelkezniük. A versenykiírás értelmében nem játszhat a tornán az a labdarúgó, aki korábban bármikor profi szerződéssel volt alkalmazva és/vagy aki valaha akár egyetlen alkalommal is szerepelt NB I-es mérkőzésen. A labdarúgók életkori meghatározása: 1975. január 1. és 1996. január 1. között születettek.

A 19 megye és a főváros amatőr válogatottjai területi megfontolás szerint kialakított 4 – öt-ötfős – csoportba sorolva küzdenek meg egymással. A csoportok beosztása:

1. csoport: Borsod-Abaúj-Zemplén megye; Hajdú-Bihar megye; Heves megye; Nógrád megye; Szabolcs-Szatmár-Bereg megye.

2. csoport: Bács-Kiskun megye; Békés megye; Csongrád megye; Jász-Nagykun-Szolnok megye; Pest megye.

3. csoport: Győr-Moson-Sopron megye; Komárom-Esztergom megye; Vas megye; Veszprém megye; Zala megye.

4. csoport: Baranya megye; Budapest; Fejér megye; Somogy megye; Tolna megye.

A mérkőzések 2×25 percig tartanak, a csoportokon belül az első helyen végzett válogatottak kerülnek az országos négyes döntőbe, amelynek helyszíne Szeged, időpontja 2014. december 13. A Pest megyei – 2-es számú – csoport küzdelmeire ezúttal az MLSZ Pest Megyei Igazgatóságának szervezésében kerül sor december 6-án és 7-én, Cegléden. A csoport valamennyi mérkőzését műfüvön rendezik.

 

PROGRAM

2014. december 05. (péntek) 16.00 órától edzés

2014. december 06. (szombat) 

1. forduló

11.00: Pest megyei válogatott – Csongrád megyei válogatott

12.10: Jász-Nagykun-Szolnok megyei válogatott-Bács-Kiskun megyei válogatott

 

2. forduló

16.00: Békés megyei válogatott-Pest megyei válogatott (villanyfényes mérk.)

17.10: Csongrád megyei válogatott-Jász-Nagykun-Szolnok megyei válogatott

 

3. forduló

18.20: Bács-Kiskun megyei válogatott – Békés megyei válogatott

2014. december 07. (vasárnap)

 

3. forduló

10.00: Pest megyei válogatott – Jász-Nagykun-Szolnok megyei válogatott

 

4. forduló

11.10: Csongrád megyei válogatott – Bács-Kiskun megyei válogatott

12.20: Békés megyei válogatott – Jász-Nagykun-Szolnok megyei válogatott

 

5. forduló

15.00: Pest megyei válogatott – Bács-Kiskun megyei válogatott 

16.10: Csongrád megyei válogatott – Békés megyei válogatott

-Szabó István-

focilabda

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .