U-21

Ceglédi VSE – Goldball ’94 FC 4-1

Gólszerzők: Szekeres, Hazafi, Nagy, Juhász                                              

Kecskeméti József edző: Magunknak tettük nehézzé a győzelmet. A felkészülés alatt mutatott formánknak jó, ha a 25 %-át mutattuk. Pontatlanul játszva is 6-8 ziccert hibáztunk el. Azt kell mondjam, hogy a mérkőzés mintegy kétharmadát emberhátrányban (kapusunk Aszódi 19. percben kiállítva) játszottuk le, de az ellenfelünknek helyzete sem volt. Így mindenképpen dicséret illeti a csapatomat.

U-17

Ceglédi VSE – Goldball ’94 FC 2-3

Gólszerzők: Pataki, Czeróczki                                                                                                

Kurucsai Milán edző: Izgalmas, jó színvonalú mérkőzést játszottak a gyerekek. Remek hozzáállást tanúsítottak. Nagyon sajnálom, hogy nem sikerült a pontszerzés. Óriási küzdelem volt egy fizikálisan erős ellenfél ellen. Felnőtt szinten is gyönyörű gólt szereztünk, ami külön öröm. Negatív, hogy míg ellenfelünk kihasználta maximális cserelehetőségét, nekünk erre csupán két játékos állt rendelkezésre. Számomra ez nagyon bosszantó.

 

U-15

Ceglédi VSE – Monor SE 1-5

Gólszerző: Gabai

Farkas János edző: A  mai mérkőzésre éppen, hogy megvoltunk. Hat játékosomra nem számíthattam betegség, illetve sérülés miatt. A kezdő csapatban három új játékos mutatkozott be, akik most kezdetek el focival foglalkozni. Nagyon kevés volt az esélyünk még a pont szerzésre is. Remélem a következő hétre már jobban ki tudunk állni!

 

U-14

Ceglédi VSE – Monor SE 4-0

Gólszerzők: Jaziniczky (2), Simon, Dudás T.

Széchenyi Márton edző: Szép győzelmet arattunk egy olyan csapat felett, akitől ősszel vereséget szenvedtünk. Jaziniczky két góllal debütált -20 perc alatt-, ez mindenképp figyelemreméltó teljesítmény. Várom a folytatást, pénteken a dobogós Goldball-t fogadjuk.

U-7:

Ceglédi VSE – Gyáli BKSE 2-5, Ceglédi VSE – Ferihegy Vecsés 3-0, Ceglédi VSE – Gyáli Lurkó 6-2               

Csapat tagjai: Révész Máté (legjobb játékos), Gigor László, Hank János, Répás Levente, Kósik Tamás

 

U-6:

Ceglédi VSE – Gyáli BKSE 2-0, Ceglédi VSE – Ferihegy Vecsés 1-3, Ceglédi VSE – Gyáli Lurkó 2-5

Csapat tagjai: Chorendzsák Róbert (legjobb játékos), Dávid Miklós, Cseh Dávid Koppány, Baricza Péter

-Szabó Attila-

foci

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .