Kilenc megyéből és a fővárosból több, mint 160 férfi és nő versenyzett ma a katasztrófavédelem sport napján a Városi Sportuszodában. Hogy milyen alkalomból, arról Csápai Attila a Pest Megyei Katasztrófavédelem szóvivője adott választ:

– Kilenc féle úszásnemben, két korosztályban és nemben versenyeztek ma a katasztrófavédelemtől. Ez e BM által meghirdetett pontszerző bajnokság egyik verseny száma. Az év folyamán több sportágban, például futással és labdarúgással is lehet majd pontokat szerezni, mely verseny sorozat végén kerül ki, melyik megye nyer majd összetettben. Ma negyvenkét futamot rendezünk, minden résztvevő oklevelet kap, jutalmazzuk a győzteseket és a ma legjobban teljesítő megyét is. 

Karoly Zsolt

A versenyen négy ceglédi tűzoltó is részt vett. Hörömpő Ferenc, Fehér István, Klemec Ferenc és Károly Zsolt közül utóbbit szólaltattuk meg egy versenyszáma után. 

– 100 méter gyorsban indultam. Az eredmény nem igazán számít, a részvétel a fontos. Sajnos már több, mint tíz éve nem úszom, ezért nagy megpróbáltatás volt nekem ez a verseny. Saját magammal szemben maximálisan helyt álltam. Nagyon jó a hangulat, rengeteg versenyző van, én még indulok a vegyes váltóban is. Nagyon jól érzem magam, némi légszomjjal küszködöm…

A nap eredményhirdetéssel és svédasztalos ebéddel zárult a Gál József Sportcsarnokban. 

-pézsé-

katved usz

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here