Sport berkekben már elterjedt, hogy az elmúlt időszak kiemelkedő sport támogatója a Restart Kft és a hozzá tartozó cégcsoport ősz óta nem tudja támogatni az addig segített szakosztályokat. Felkerestük Haskó Attila cégvezetőt a hírrel kapcsolatban.

Először is azt hiszem minden érintett nevében mondhatom, köszönjük az eddig a Cegléd sportjáért tett és nyújtott önzetlen segítségedet ! Kérlek erősíts, vagy cáfold meg ! Nyár vége óta nem tudod anyagilag támogatni az eddig segített sportot ?

– A hír igaz, valóban nem támogatom anyagi segítséggel a sportot. Ez a döntés nem valamiféle ellenszenv, vagy vitából eredő gond miatt van, hanem azért, mert a  cégcsoport legnagyobb cégét is elérte a válság  és csak olyan áron tudnánk munkát vállalni benne, hogy az nemhogy nyereséget nem, de inkább csak veszteséget termelne. A cégekben munkaerő leépítés is történt, jelenleg egy befektető társasággal közösen működtetjük a faüzem nagy részét, de még  így sem megy minden 100%-ban.  Így, gondolom érthető, hogy jelen helyzetben a cégek fennmaradása az elsődleges cél  és ebben a helyzetben nem jut most a támogatásra.

Lezárult tehát egy korszak. Hogyan éled meg ezeket a napokat ?

Hogy pontos legyek, lezárult egy támogatási szerződés kötési korszak, ami egy olyan korszak volt amikor mindenkinek könnyebb volt és itt nem a támogatottak körére gondolok, hanem arra, hogy országos szinten is egyszerűbb volt a vállalkozói élet. Nagy segítség most a látványsport szakosztályainak a sokak által emlegetett TAO, mert azért ebből most jól tudják fedezni a működési és edzői költségeket és ezek mellett messze nem elhanyagolható, hogy mekkora felújításokat tudunk véghez vinni ezzel a támogatási segítséggel.

Megválasztottak a CVSE  Alelnökének és a Labdarúgó Szakosztály vezetője is vagy.Tudsz maradni ezekben a tisztségekben ?

Igen. Megtiszteltetés számomra az Alelnöki poszt és az szintén elismerés számomra, hogy  nem csak anyagi indíttatásból voltak a megválasztások, mivel továbbra is maradok mindkét tisztségben.

Látsz-e esélyt arra, hogy a jövőben újra tudsz segíteni ?

Nehéz innen megmondani, hogy miként alakul a jövő pontosan, hiszen 1 éve ilyenkor egész mások voltak még a lehetőségeim, mint mostanában. Természetesen nem szakítom meg a kapcsolatot a sporttal, mint azt  az előbbiekben is említettem. Továbbra is ha kell  és módomban áll szívesen segítek a szakosztályoknak amiben tudok, de ezek most biztosan nem anyagi jellegű segítségek lesznek. Azt gondolom, hogy minden völgy után jön egy újabb felemelkedés és amennyiben ez így lesz és már minden rendben lesz a cégeim körül, biztosan nem fogok elzárkózni a további támogatói segítségtől.

hasko attila

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .