A cegledisport.hu kiáll a CVSE és vezetőségi tagjai mellett a Ceglédi Panorámában megjelent negatív állításokkal szemben! Néhány napja a Panoráma online oldalán cikk jelent meg, melyben Horváth József vezetői alkalmasságát firtatják, később az egész elnökség szavahihetőségét is megkérdőjelezve.

cvse-gyerekek

Kár, hogy a Panoráma átment „bulvárba” és a tények közlése helyett rágalmaz és kénye-kedve szerint befeketít olyan sportszerető vezetőket, akik sokszor erőn felül tesznek Cegléd sportéletének folyamatos javításáért. Vajon miért választja meg a CVSE közgyűlése 1997 óta minden alkalommal újra elnökké Horváth Józsefet? Azért mert jól látja el a feladatát! Persze nincs a földön egy vezető sem, akit mindenki, mindenhol szeret és elismer, de a nagy többség látja, hogy a CVSE folyamatosan fejlődik, a sportolók remekül szerepelnek és nem városi szinten sikeresek, hanem országosan, sőt, sokszor Európa és világ viszonylatban is kiemelkedően teljesítenek. A CVSE-n keresztül csodás létesítményekkel gazdagodik a város. Az uszodát és a labdarúgó komplexumot bármelyik egyesület örömmel fogadná az országban, hamarosan kész a judo csarnok, újjáépül a foci stadion, új és méltó helyet kapnak belátható időn belül a birkózók és az asztaliteniszezők is. Ezeket a létesítményeket nem lehet varázspálcával ide varázsolni. Egy sportegyesület működtetése, főleg ilyen monumentálisé, mint a CVSE rengeteg pénzt igényel és ezeket a szükségleteket az elnökség mindig előteremti. Igen, biztosan az ördöggel is cimborálnak támogatásért, ha kell, de mindig a törvényesség határain belül maradva. A CVSE-ben sportoló sok száz gyerek örömmel sportol Cegléd színeiben és szüleik elégedetten viszik csemetéiket az edzésekre, mert látják, hogy jó helyen vannak a gyerkőcök…

-pézsé-

 

Aki még nem olvasta a Panoráma írását és az arra íródott reakciókat, itt megteheti:

A CEGLÉDI PANORÁMA CIKKE:

Lapunk információi szerint közgyűlésre készülnek városunk legnagyobb civil szervezetében, a CVSE-ben. Bár Horváth József elnök közvetlen környezete úgy tűnik erről nem vesz tudomást, a vezető tevékenysége sok tekintetben vált az utóbbi időszakban megkérdőjelezhetővé. Negatív vélemények a sportemberek és a lakosság kritikus, szókimondó rétegeiben is elterjedtek. A pattanásig feszült helyzet a néhány hete megtartott ünnepségen csúcsosodott ki, melyen a CVSE olimpikonjait köszöntötte a város apraja-nagyja, az elnök azonban nem tisztelte meg a város lakosságát, az egyesületet és sportolóit részvételével.

A vezető munkájával kapcsolatos aggodalmak nem emiatt az egy rendezvény miatt kerültek szóbeszédbe, Horváth Józsefről köztudomású, hogy az utóbbi években nem vesz részt a városi sportélettel kapcsolatos eseményeken, ez alól csak a focimeccsek képeznek kivételt. Gyakori panasz az elnök ellen, hogy autokrata módon, „egyeduralkodóként” vezeti az egyesületet, a pénzek elosztásánál is “kézivezérlést” alkalmaz.
 
A szervezet működésére rálátással bírók szerint az egyesületnek tavaly a törvényes működéshez elengedhetetlen, legkésőbb május 31-ig megtartandó közgyűlése elmaradt. Logikus lett volna, hogy a közgyűlést az egyesület alapításának 80 éves jubileumi évforduló megünneplésével kössék össze, de hogy ez megtörtént volna, erről senki nem hallott. Az évente kötelezően megtartandó küldöttgyűlésen elfogadott beszámolót az Országos Bírósági Hivatal oldalára is fel kell tölteni. A feltöltött beszámolókat böngészve kiderül egyikben sem szerepel egy fillér tagbevétel sem. A 2015. évi közhasznúsági jelentést ugyan 2016 júniusában beküldték, azonban közgyűlés nem volt. A jelentéshez nem csatoltak egy mellékletet sem, köztük a támogatási összegek felhasználásáról szólót és a szöveges elemzés is hiányzik.
 
A szervezet működésébe kívülállók nehezen látnak bele. Azon túl, hogy a ceglédi sportot súlyos pénzekkel támogatja, túl sok beleszólást tudomásunk szerint az önkormányzat sem kap. A CVSE-nek a 80-as évekből származó alapszabálya szerint van társadalmi elnöke is, aki a mindenkori  polgármester. Hogy pontosan mit jelent ez a titulus, és milyen a kapcsolat a városvezetés és az egyesület között arról is elterjedtek találgatások.
 
Az egyesület egyetlen információs felülete, honlapja is tükrözi a százmilliókkal gazdálkodó egyesület elnökének „naprakész” munkáját. Ott egy évekkel ezelőtt kelt köszöntő fogadja az érdeklődőket, ahol az ügyvezető elnök köszönti a weboldal látogatóit. Mint akkor írta, “a CVSE 13 szakosztályt működtet, közel 800 sportolóval, ezzel Cegléd városának legnagyobb és legeredményesebb egyesülete. Remélem, hogy az idén 77 éves egyesületünkről sok érdekes információval gazdagodnak oldalainkat böngészve” – teszi hozzá, de az oldalhoz 4 éve senki nem nyúlt hozzá. Önkéntelenül is felvetődik a kérdés: Horváth József ugyanilyen gondossággal irányítja az egyesületet is?
 
Információink szerint több jelentős potenciális szponzor kerek-perec kiköti, amíg Horváth József áll a szervezet élén, nem hajlandó támogatni a szervezetet, ami jelentős millióktól fosztja meg a ceglédi sportot, márpedig a jelenlegi nehéz helyzetben minden forintnak helye lenne a mindennapos túléléssel küzdő szakosztályoknak.
 
Horváth József 1990-től, 26 éve sporthoz kapcsolódó végzettség nélkül ül a CVSE elnöki székében. Minden demokratikus hagyománynak ellentmond, hogy valaki ennyi ideig viseljen egy tisztséget.
 
Megkerestük Horváth Józsefet adjon tájékoztatást a város lakosságának nagy részét érintő ügyben a közpénzből működő egyesület tevékenységéről az alábbi kérdésekben:
– Kik jelenleg a CVSE elnökségének tagjai, mikortól és meddig szól a mandátumuk?
– Hol olvasható a jelenleg hatályos alapszabály, amely alapján működik az egyesület? Az alapszabály megfelel-e a jelenleg hatályos törvényeknek?
– Hány tagja van az egyesületnek szakosztályonként, szakosztályonként mennyi tagdíjbevétele volt az egyesületnek az elmúlt évben?
– Volt-e közgyűlése az egyesületnek 2015-ben és 2016-ban, és ha volt mikor?
– Az önkormányzat mekkora összeggel támogatja az egyesületet, ez az összeg milyen elvek alapján kerül elosztásra a különböző szakosztályok között?
– A Vasutas Sportcsarnok (volt zsinagóga) tulajdonosa a CVSE volt 1966 óta, egészen az utolsó évekig. Tudomásunk szerint az egyesület jelzálog hitellel terhelte meg a volt zsinagógát, de nem tisztázott az összeg hova került. A CVSE fektetett-e be pénzt a Hungária Brókerháznál?
– A Vasutas Sportcsarnokra felvett jelzálog összeget mire fordították, mikor és miből fizetik azt vissza a hitelezőnek?
 
Tervezzük az egyesület törvényességi felügyeletét ellátó illetékes ügyészséget is megkeresni, mindent törvényesnek találnak-e a CVSE működésében?
Amint Horváth József rendelkezésünkre bocsátja az elnökség tagjainak listáját, őket is meg szeretnénk kérdezni, igazságosnak tartják-e a pénzek elosztását, elégedettek-e az elnök tevékenységével?
Megkeressük Takáts László polgármestert is, hogyan látja a CVSE jelenét-jövőjét? Milyen a kapcsolata az egyesülettel, amelynek papíron társadalmi elnöke? Milyen összeggel támogatta az önkormányzat a CVSE-t az elmúlt évben?

A CVSE ELSŐ HIVATALOS REAKCIÓJA:

A Ceglédi Panoráma, Facebook oldalán tett közzé egy cikket szeptember 22-én, CVSE zavarok néven, amiben Horváth József elnököt illetik éles vádakkal. A cikk írója kérdéseket tett fel, melyre válaszokat várt.

A válaszokat, mind a Ceglédi Vasutas SE elnökségétől, mind a cikkben szintén megszólaltatott Takáts László polgármestertől megkapta, de azokat a cikkben már nem tette közzé, csak a Facebook bejegyzés hozzászólásai között. Az okát sajnos nem tudjuk, de talán nem kell magyaráznunk, hogy ez teljes mértékig inkorrekt hozzáállás, hiszen a hozzászólásokat jóval kisebb számban olvassák, mint magát a cikket, különösen mivel a bejegyzést többen meg is osztották, így annak hozzászólásait már lesznek, akik nem is látják.

Felkérnénk a Ceglédi Panorámát, hogy a CVSE elnökségétől és a város polgármesterétől kapott válaszokat szintén jelenítse meg a cikkében!

Az elnökség és a polgármester úr válaszait az alábbiakban módosítások nélkül közöljük:

KÖZLEMÉNY

A CVSE elnöksége ezt a közleményét a Ceglédi Panoráma újság 2016. szeptember 22-én az interneten megjelentetett „ CVSE zavarok „ cikke alapján , a CVSE elnökének bemocskolása ill. az Egyesület szabálytalan működésének és gazdálkodásának a közvélemény előtti tisztázása céljából adta ki.

Előre bocsátjuk, hogy mi a CVSE elnöksége nem tartozunk sem beszámolással, sem magyarázkodással senki felé sem, csak a tagságunknak, ami az elnökre is igaz.
Udvariatlannak és inkorrektnek tartjuk, hogy a cikk írója, írói aláírás nélkül büntetlenül megjelentetnek olyan vádaskodó, idejét múlt, valóságalapot nem tartalmazó állításokat, amivel le akarják járatni a CVSE elnökét és általa a CVSE elnökségét, akik az Egyesület működtetésében és a döntéshozatalaiban részt vesznek.

A vádaskodások tisztázása érdekében reagálni kívánunk pár – a cikkben megjelent – hamis kijelentésre és megfogalmazásra:
– A CVSE hétköznapjai békében, nyugalomban és zavartalanul telnek, mivel 4 ceglédi olimpikonja – ebből 3 fő a CVSE sportolója – még sosem volt a városnak. A CVSE elmúlt 15 éve az Egyesület 81 éves történetének legsikeresebb időszaka volt egyéni és csapatsportágakban, valamint létesítményfejlesztésben egyaránt.

– Az olimpikonok tiszteletére a Város által szervezett fogadáson a CVSE alelnöke Keszthelyi Ferenc képviselte a Egyesületet az előre megbeszéltek szerint. Az Egyesület elnöksége külön fogadáson is köszöntötte olimpikonjait.

– A CVSE napi munkáját – mint minden más egyesületnél és szervezetnél – az ügyvezető elnök végzi, de minden az Egyesületet érintő pénzügyi és más jellegű döntésben is az elnökség dönt.

– A CVSE a tavalyi évben 2 küldöttgyűlést tartott. Igaz, hogy az előző évi beszámoló elfogadása kicsit megkésve történt, de az Egyesület teljesítette a törvényi kötelezettségeit ugyan úgy, ahogy a működési szabályzatot is folyamatosan – a törvényi előírásoknak megfelelően – frissíti. Amennyiben bármilyen törvénysértő tevékenység lenne az Egyesület gazdálkodásában, akkor már eljárás folyna – így a vizsgálatok után – az Egyesület ellen, de ilyen nincs.

– Horváth József elnök ill. a CVSE elnöksége senki másnak nem tartozik beszámolással, csak a saját tagságának. Senkinek sincs köze az Egyesület gazdálkodásához, csak az Egyesület tagjainak. 

– A CVSE az Önkormányzat felé minden évben beszámolót készít az Önkormányzat által az Egyesületnek adott szakosztályi működési támogatásról, ami ebben az évben is 8 millió Ft volt, mint az előző években. Az önkormányzat által adott 8 millió forintot minden évben az elnökség osztja szét a szakosztályok között. Minden szakosztály saját számlával rendelkezik és gazdálkodik rajta. Ide kapják a szakosztályok a támogatásokat a szponzoroktól és költik el a pénzt a saját igényeik szerint. Amennyiben bárki kíváncsi az Egyesület részletes működésére és gazdálkodására, úgy állunk elé, úgy ahogyan eddig is.

– A CVSE az Önkormányzattól kapott működési támogatást (3 millió Ft) alapvetően létesítmény fenntartásra fordítja.

– A tavalyi évben a vádaskodások miatt szükségessé vált az Egyesület működésének átvizsgálása az Önkormányzat könyvvizsgáló cégével, ami a CVSE-nek 600.000 Ft-jába került, amely összeggel a – rágalmazó (ók)nak köszönhetően – a szakosztályi támogatásokat le kellett csökkenteni. A könyvvizsgáló cég semmilyen jelentős, elmarasztaló megállapítást nem tett a CVSE gazdálkodásával szemben.

– A CVSE Damjanich utcai székházán jelenleg a Város jelzálogjoga van bejegyezve, ami az Önkormányzat által még ki nem utalt Tao beruházások fedezetére szolgálhat.

– Minden egyesület és szervezet elnöke egészen addig elnök, amíg nem választják újra. Számunkra az a demokratikus, ha az Egyesület tagsága dönti el, hogy ki legyen az Egyesület elnöke. Mivel 5 évente egyesületi tisztségviselő választások vannak, ezt a szakosztályok ill. a tagság megváltoztathatta volna, amennyiben úgy látja jónak.
Ha valakinek elnöki, elnökségi tagsági ambíciói vannak, úgy lehetősége van indulni – az alapszabályban rögzített formában- a következő tisztújító Küldöttgyűlésen. 

Minden más a cikkben található – Horváth Józsefre, az elnökségre, ezáltal a CVSE sportolóira vonatkozó rosszindulatú megjegyzés és lejárató jellegű megnyilvánulást visszautasítunk és kérjük annak helyreigazítását.

A CVSE elnöksége:
Keszthelyi Ferenc alelnök
Ványi Zsolt alelnök
Péter Aladár
Bíró Sándor 
Randos Gabriella
CzigonyTamás
Veres Rudolf

TAKÁTS LÁSZLÓ POLGÁRMESTER ÚR VÁLASZAI:

– Ön hogyan látja a CVSE jelenét-jövőjét?
– A CVSE Cegléd legnagyobb múltú sportegyesülete, ebben az évben is három sportolójuk szerepelt az olimpián és ne felejtsük el Czigány Dórát, aki szintén CVSE nevelés, bár már nem nálunk játszik. A szakosztályok is szépen teljesítenek a hazai bajnokságokban. Bízom benne, hogy a jövőben is gyakran örülhetünk a sportolóik sikereinek.

– Milyen a kapcsolata az egyesülettel, amelynek papíron társadalmi elnöke?
– Hivatalba lépésem után tájékoztattam az egyesületet, hogy szakítani kívánok azzal a hagyománnyal hogy a mindenkori polgármester a CVSE – egyébként funkció és feladat nélküli – társadalmi elnöke. Egy társadalmi szervezet a vezetőit válassza meg saját maga. Miután nem veszek részt az egyesület munkájában, a kapcsolatom olyan, mint a többi ceglédi sportegyesülettel: örülök a sikereknek és bánkódom a kudarcokon. Segítem a munkájukat amennyire erőmből telik.

– Milyen összeggel támogatta az önkormányzat a CVSE-t az elmúlt évben?
– Az Önkormányzat 2015. évi gazdálkodásáról készített beszámolót a Képviselő-testület a 12/2016. (V. 26.) számú önkormányzati rendelettel fogadta el, az adatok nyilvánosak, akár az önkormányzat honlapján elérhetőek. A beszámoló adatai szerint a három Cegléden versenyző olimpikon felkészülését összesen 5,4 millió forinttal támogattuk, a CVSE szakosztályainak 8 millió forintot biztosítottunk a sporttámogatási keretből. A támogatási keretre Cegléd Város Önkormányzatának Kulturális, Oktatási és Népjóléti Bizottsága a város sport koordinátorával együttműködve tesz javaslatot, amiről végül a Képviselő-testület dönt. A Damjanich utcai csarnok üzemeltetéséhez 3,5 millió, míg a Városi uszoda üzemeltetéséhez 12 millió forinttal járultunk hozzá. Ezen felül a CVSE biztosította a 4. osztályos tanulók úszásoktatását, melyre kerekítve 1,1 millió forintot költöttünk. Ez így összesen 30 millió forint, melynek több, mint fele létesítményüzemeltetési támogatás.

A CVSE MÁSODIK REAKCIÓJA:

Tisztelt Krizsán Ervin úr!

A CVSE elnöksége azért reagált közleményében az ön által írt, a CVSE elnökét bemocskoló cikkére, mert ön azt írta a cikk végén hogy az elnökségi tagokat is megfogja szólítani , mondják el a véleményüket. Az elnökség tagjait ezután nem kell külön megszólítani, mert a közleményükben mindent leírtak amit szerettek volna közölni. Felháborítónak tartjuk, hogy már a CVSE elnökségét is csalónak tartja mivel nem hiszi el hogy a levelet a CVSE elnöksége írta közösen megfogalmazva. Az elnökség tagjainak a felsorolása a közleményünk alján nálunk azt jelenti, hogy ők vettek részt a közlemény megfogalmazásában és azt a nevükkel hitelesítették. A cikke után a hitelesség önnél kérdőjelezhető meg. Azt gondoljuk , hogy ön nem gondolta át a súlyát annak, hogy amivel megvádolta Horváth Józsefet az nem csak őt érinti, hanem az őt ellenőrző és együttműködő szerveket is – ők mind cinkosai neki. A cégbíróság, a CVSE tagjai és elnöksége, valamint az Önkormányzati támogatást adó Testület és a Polgármester is, akik kontroll és feltételek nélkül adják a pénzt – ön szerint. Mi úgy gondoljuk, hogy „ a város lakosságának nagy részét érintő ügy” csak önt , pár emberrel együtt érdekel és motivál – nagy nyilvánosságot szentelve neki , lejáratva bennünket.

Ezúton kívánjuk jelezni önnek, hogy ezek után ebben az ügyben a CVSE elnöksége nem kíván sem önnek sem másnak nyilatkozni.

A CVSE elnöksége : 

Ványi Zsolt alelnök sk.   Keszthelyi Ferenc alelnök sk.  Randos Gabriella sk. Bíró Sándor sk.  Péter Aladár sk.  Czigony Tamás sk.  Veres Rudolf sk.

HORVÁTH JÓZSEF REAKCIÓJA:

Tisztelt Ceglédi Panoráma!

Kivártam…

…, hogy mi történik. Az történt, amire számítottam!

A történet sem lényeges, az sem fontos, hogy igazat írjanak, hogy kérdésekre választ kapjanak…

Úgy érzem, hogy a megjelentett írásnak semmi más célja nem volt, csak az, hogy a törvénytelenségek, visszaélések látszatát keltő információk, agyszülemények, rágalmazások kritikátlan közlése megvalósuljon. Ha nem ez lett volna a cél, akkor az érintett és megszólított félnek nem utólag, a magyarázkodás látszatát keltve kellene reagálnia, igaz szerkesztő úr? 

A Ceglédi Panoráma szerint az a korrekt eljárás, hogy az elnökség – mint érintett vezető szerve a CVSE-nek – által írt reagálást, válaszokat, miként Takáts polgármester úr válaszait is a hozzászólások között „rejtegeti”? Miért nem teszi oda ahová szánták? Ők nem hozzászólók, hanem érintettek, megkérdezettek!

Nem először teszik meg, hogy fél információk és csúsztatások alapján jelentetnek meg személyemet és rajtam keresztül az egyesületünket lejárató cikket! Elfogyott a türelem! Nem fogom hagyni, hogy a közvélemény tájékoztatása ürügyén lejárasson engem és akarva, akaratlanul a Ceglédi Vasutas Sportegyesületet! 

Ha a kérdéseire válaszolok, akkor abból nem derül ki, hogy a cikkben írtak nélkülöznek minden valóságalapot! Egyetlen igényem, hogy a Tisztelt Olvasó tisztán lásson, ezért megpróbálom összefoglalni a tényeket, mert sem ügy, sem helyzet sincs a klubban – így legfeljebb csak a Ceglédi Panoráma szerkesztőjének idegei lehetnek pattanásig feszültek…

Cegléd városa – nagyon helyesen – köszöntötte a ceglédi olimpikonokat. Ugyanezt megtette a Ceglédi Vasutas Sportegyesület is, az elnökség fogadáson köszöntette a sportolóinkat. Megjegyzem, hogy a városi ünnepségre a meghívó két nappal a rendezvény előtt érkezett és a CVSE-t Keszthelyi Ferenc alelnök képviselte. Magam a városi ünnepség időpontjában már egy korábban lekötött tárgyaláson vettem részt a CVSE képviseletében.

A CVSE működése mindazok számára nyitott könyv, akiket érdekel az egyesület és annak működése. Akiket érdekel, azok tudják, hogy a szakosztályok önállóan gazdálkodnak, ebből (is) következően a támogatókkal ők állapodnak meg, miként a tagdíjakat is ők szedik be – a tagdíj bevételek egyébként a mérlegben az egyéb bevételek között megtalálhatóak!!! – és használják is fel belátásuk és sportszakmai céljaiknak megfelelően.

A szakosztályaink önállóan szervezik a saját működésüket, minden szakosztályban vezetőség hozza meg a döntéseket. Jómagam, az elnökség, a munkatársainkkal (könyvelés, felügyelő bizottság, gazdasági ügyintéző) együtt a pénzügyi, számviteli előírások betartását, valamint az ellenőrzést végezzük.

Pénzügyi szempontból egyetlen olyan bevételi tétel van, amelynek felhasználása az elnökség (nem Horváth József, kedves szerkesztő úr!!!) hatáskörébe tartozik: ez az önkormányzat áltat adott működési támogatás. Polgármester úr válaszában részletezte az önkormányzat által nyújtott pénzügyi támogatás formáját és tartalmát. Az elnökség az önkormányzati támogatást olyan szempontokat mérlegelve és figyelembe véve osztja el, mint a szakosztályi létszámadatok, az a bajnoki osztály, ahol a csapat szerepel és az eredményesség.     

Azt gondolom, hogy a helyi sajtónak illik tudnia, hogy a Ceglédi Vasutas Sportegyesületet 1935 márciusában alapították, tehát 2015-ben volt 80 éves! Az évfordulóról egyébként a tavalyi évi Sportgálán, amely a ceglédi sport legnagyobb ünnepe is – megemlékeztünk, így aztán 2016-ban a küldöttgyűlésen, ha nem baj, nem tartottunk megemlékezést…

Apropó küldöttgyűlés!

Az elmúlt másfél évben 3, azaz három küldöttgyűlést tartottunk, ahol az egyesületi alapszabály azon módosítását is elvégeztük, melynek alapján az új polgári törvénykönyv hatálya alá vonultunk, mely feladat egyébként jogszabályi rendelkezés szerint 2017. március 15-ig kötelező az egyesületeknek! Alapszabályunk az egyesület székhelyén és a szakosztályok vezetőinél is megtalálható.

A Ceglédi Vasutas Sportegyesület NEM közhasznú szervezet! Így közhasznúsági jelentést sem kell készítenie, sem elfogadnia, sem bírósági nyilvántartásba küldenie!

Az egyesületi, központi weboldal valóban nem friss, kéretik azonban azt a nem elhanyagolható tényt is figyelembe venni, hogy internetes oldal működtetése nem kötelező, annak adattartalma nem jogforrás! Az elnökség arról döntött, hogy a szakosztályok önállóan tartják fent és működtetnek saját weboldalakat. Magát a központi oldalt egy felajánlásból, támogatásként kaptuk, a működtetése, aktualizálása önerőből azért nem megoldott, mert megfelelő szakértelemmel sem én, sem az elnökségi tagok, sem a felügyelő bizottság tagjai nem rendelkeznek. Igyekszünk változtatni ezen a helyzeten!

Szinte minden szakosztályunknak vannak ceglédi támogatói, de természetesen a szponzorokból sohasem elég! Az elmúlt három évben a társasági nyereségadós források összegyűjtésével eddig több, mint egymilliárd forintnyi támogatással tudtuk fejleszteni a létesítményeinket (városi sportuszoda, malomtó széli sporttelep). Érdekes, hogy erről a Ceglédi Panoráma eddig egy sort sem írt….

1997 óta vagyok a Ceglédi Vasutas Sportegyesület elnöke! Elképzelni nem tudom, hogy mitől nem demokratikus az, hogy az egyesületi küldöttek 4 alkalommal választottak meg e tisztségre!

A fentiek alapján felszólítom a Ceglédi Panorámát, hogy a fenti nyilatkozatom, az elnökség közleménye és a polgármester úr válaszai alapján helyreigazító közleményt megjelentetni szíveskedjen! A magam részéről ezúton jelzem, hogy a Ceglédi Panorámának a jövőben csak és kizárólag a CVSE létesítményfejlesztései és a sporteredmények kapcsán kívánok nyilatkozni – a szerkesztő úr üzengetéseire reagálni nem fogok!

 

 

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .