cespokoza logo a

A Cegléd Sportjáért Közalapítvány idei első kezdeményezésével szeretne elindítani egy sportolói ösztöndíjat azoknak a tehetséges ceglédi sportoló diákoknak, akik hátrányos helyzetben élnek és ezáltal családjuk nehezen, vagy egyáltalán nem  tudja finanszírozni a szükséges feltételeket. Az e célból szervezett rendezvény, az Ösztön Gála sajnos a kellő érdeklődés hiánya miatt későbbi időpontra tolódott, de hogy a cél addig se merüljön feledésbe, Kenyó Ferenc és Fehér Viktor a március 14-én Cegléden megrendezésre kerülő Mega Retro Party szervezői felajánlották támogatásukat. A ceglédisport.hu olvasóinak Kenyó Ferenc mondja el, miért döntöttek így :

Kenyo Ferenc

– Azért határoztunk úgy, hogy a sport ösztöndíj mellé állunk, mert én emlékszem rá, hogy amikor kisgyerekként fociztam a CVSE-ben, mindent ingyen kaptunk. Ingyen kaptuk a mezeket, ingyen járhattunk edzésre, ingyen kaptuk az erőnléti vacsorát az edzések után, ingyen vittek bennünket a meccsekre, ami után kaját kaptunk a restibe. Úgy gondolom, hogy azt, amit akkor mi kaptunk, valahogy viszonozni kell azok felé, akik nagyon nehezen tudják most finanszírozni a sportolásukat. Ráadásul a sport az egy nagyon jó dolog, mert sok olyan gyerek van, aki amúgy elkallódna. A hátrányos helyzetű gyerekek az ösztöndíj által kaphatnak egy esélyt, hogy ne vesszenek el, illetve egy kiugrási lehetőséget. A sport kitartást ad, bátorságot, önfegyelemre neveli az embereket és ezek arra sugallnak, hogy támogassuk ezt a remek kezdeményezést. 

Hogyan tudja támogatni a Mega Retro Party közönsége az alapítvány kezdeményezését ?

– A rendezvény két helyén tervezünk felállítani gyűjtő pontokat, ahol ki lesznek téve a felhívó plakátok és egy-egy adomány gyűjtő láda. Ezek a ládák nem lesznek üresek, mert az egyikbe Fehér Viktor és én, a másikba pedig a Sláger Klub vezetősége ajánlott fel öt-ötezer forintot. Ez azért nagyon fontos, mert ahol egy kis pénz mag van, oda jön a pénz…

Az egyik gyűjtő pont a bejáratnál,  a másik pedig a VIP részen lesz, mert sokan jelezték, hogy emelt szintű szolgáltatást szeretnének, vacsorával és ingyen italokkal. 

Ezúton szeretné kifejezni köszönetét a Cegléd Sportjáért Közalapítvány a felajánlásért és a lehetőségért, hogy a Mega Retro Party közönsége is segíthet a rászoruló sportoló gyerekeknek ! 

Milyen programmal várjátok az érdeklődőket március 14-én a Gál József Sportcsarnokban ?

– A plakátokon feltüntetettől eltérően 19:40-kor kezdünk a Jamland Cool Style 90 tánciskola bemutatójával. Ők fogják ráhangolni a közönséget a 20:00 órakor kezdődő Animal Cannibals koncertre. 21:00 órától kb. 00:30-ig én magam fogom szórakoztatni a közönséget a Retro Discoval, majd érkezik Kasza Tibi, aki önálló show műsorral lép fel, majd zárásig újra Retro Disco az elmúlt 35 év legnagyobb slágereivel. Készülünk egy meglepetéssel is, amiről még nem nyilatkozhatok, de érdekes lesz ez az újdonság.

-pézsé-

Retro Kenyo plakat

1 hozzászólás

  1. Kérlek osszátok meg minél többen, hogy eljuthasson a hír a környéken mindenkihez, ha valaki szeretne tenni valamit Cegléd sportjáért, azt megteheti úgy is, hogy közben ráadásul még jól is szórakozik. A Ceglédi Ösztön eredeti fellépőit, tudom nem lehet pótolni, mert ők műfajukban a környéken és talán kis hazánkban is etalonnak számítanak. „Konzerv” zenével pótolni az élőt nagyon nehéz vállalkozás, de remélem néhány órára el tudjuk felejtetni veletek ezt.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here