13.9 C
Cegléd
2024. április 20, szombat
Kezdőlap vizilabda

vizilabda

Hétfőtől irány a Városi Sportuszoda !

Bár a hivatalos megnyitó ceremóniára csak március 29-én kerül sor, a lakosság már február 10 hétfőtől használatba veheti a Városi Sportuszodát. Egy újabb csodás  sport létesítménnyel lett gazdagabb városunk, amely sok ezer gyereknek és felnőttnek fog majd örömet okozni...

Ceglédi VSE – PVSK vízilabda bajnoki mérkőzés

Hazai pályán kezdte meg tavaszi bajnoki mérkőzés sorozatát a Ceglédi VSE férfi vízilabda csapata a vendég Pécs ellen. Tavasz csak a naptár szerint volt, ugyanis 3 fokos hidegben kellett megrendezni a találkozót. A mérkőzés után Bóbis Károly vezetőedző így...

Uszoda infók és belépő árak

A Városi Sportuszodát az elkövetkezendő 15 évben a CVSE fogja működtetni. A Műszaki vezetőnek Egyed Tamást,  létesítmény vezetőnek pedig Ványi Zsoltot jelölték ki, aki az alábbiakban ismertet néhány fontos információt a ceglédisport.hu olvasóival: - Január 13-án kezdődik az a próba...

Győztes hétvégével zárták az évet a pólósok

  A vízilabda szakosztály csapatai a hétvégén hazai környezetben játszott mérkőzéseken búcsúztatták a 2015-ös évet. A szombati napon először a férfi, felnőtt OB1/B-s csapatunk játszott az OSC VSE ellen. A mérkőzést csapatunk 16:10-re megnyerte. Nagy szükség volt a győzelemre, mivel az...

A pólósok is megkezdték a pontvadászatot

A hétvégén a CVSE vízilabda szakosztály minden csapata megkezdte a 2019/2020 bajnoki szezont. A szombati napon hazai környezetben a felnőtt férfi csapatunk a Neptun VSC csapatát fogadta. A múlt heti OSC elleni egy gólos vereséget követően nagy...

Vízilabda eredmények

A hétvégén szakosztályunk csapatainak zöme hazai medencében játszotta le a bajnokság következő fordulóját. A szombati napon először a Budapest serdülő bajnokságban szereplő csapatunk ugrott a medencébe a Budapesti Honvéd ellen. Ez a csapatunk egy évvel fiatalabb játékosokkal...

Vízilabda eredmények

A hétvégén a CVSE vízilabda szakosztály több korosztálya is bajnoki mérkőzést játszott, de sajnos csak a gyerek csapat tudott nyerni. Zám Attila tudósítása: Korosztályaink közül a felnőtt csapatunk kezdte meg heti bajnoki szereplésünket pénteken az...

Vízilabda győzelem

Folytatódott az OB1/B-ben a CVSE vízilabda siker sorozat. Ezen a hétvégén a feljutási ambíciókat dédelgető, a keleti csoport második helyezett YBL csapata ellen szálltunk vízbe. A mérkőzést idegenben játszottuk és kissé lejtett a pálya is, de a fegyelmezett csapatjátékunknak köszönhetően...

Bravúr pólós győzelem Békéscsabán

10-én szombaton a Ceglédi VSE felnőtt vízilabda csapata az OB/1/B bajnokság 13. fordulójában Békéscsabán játszott. A lehetséges 14 felnőtt játékosból 6 fővel vágtak neki a meccsnek, a keret többi tagját az ifi játékosok tették ki. Bravúros győzelmet könyvelhettünk el....

Nyáron már zárva lesz a „benti” strand

Decemberben jelentettétek be, hogy több mint 700 millió forinthoz juthat a CVSE. Sikerült-e feltölteni a TAO pályázaton létesítmény fejlesztésre elnyert keretet ? A kérdést Horváth Józsefnek a CVSE Elnökének tettük fel. - Nem teljesen. Lehetőségünk volna 465 millió forint összeszedésére...

A régi stranddal egy legenda is búcsúzik

Májusban már nem látogatható a 80 évvel ezelőtt épült "benti strand", ugyanis megkezdődik a régen várt felújítás. A lezáruló korszak sok-sok szereplője közül három személyt szólaltattunk meg egy kis emlék idézésre.  Bóbis Károly edző :   - Itt a strandon minden...

Megkezdték a bajnokságot a pólós gyerekek

Az elmúlt hétvégén  megkezdte bajnoki sorozatát a CVSE vízilabda szakosztály két utánpótlás korosztálya. Eredmények : Budapest Bajnokság 2000-es korosztály Ceglédi VSE - Polo SE  17 – 1 Ceglédi gólok : Bóbis  6, Kotlár  4, Némethy  3, Nagy  3, Forgó  Budapest Bajnokság 2002-es korosztály Ceglédi...

Itthon „idegenben” a pólósok

A férfi vízilabda OB I / B. rájátszás 7-12. helyért 5. fordulójában a Ceglédi VSE a Neptun VSC csapatát fogadja. A mérkőzést a Budai úti strandon rendezik, ahol még nem játszott bajnoki mérkőzést a mostani csapat. A várható eredményről...

Hivatalosan is átadásra került a Városi Sportuszoda

Színvonalas rendezés, nívós vendégek, sok érdeklődő, remek időjárás, koncertek és egy kis politika jellemezte a Városi Sportuszoda hivatalos megnyitóját. Az alábbiakban a teljesség igénye nélkül osztjuk meg olvasóinkkal az avató beszédek egy-egy részletét. A köszöntők sorát Földi László, Cegléd város...

Döcögős vízilabda nyitány

Az elmúlt hétvégén a  Ceglédi VSE vízilabda szakosztály csapatai is megkezdték a pontvadászatot a 2017-2018 évi bajnoki szezonban. Zám Attila tudósítása: - A szombati napon felnőtt csapatunk első mérkőzését az OB1/b-ben a BVSC csapata ellen játszotta. A tavalyi évhez képest...

A pólósok várják a szurkolókat

BUDAPEST 2001-es gyerekek Szőnyi úton a Vodafone Pólósuli és a KSI SE csapatai ellen kezdi meg a szombati mérkőzéseinket, 9 órától, majd 11 órától. Fontos mérkőzés vár a "kicsikre", sok szurkolóra van szüksége a csapatnak! Budapest 1999-es csapatunk a Margitszigten...

Vízilabda eredmények

A hétvégén felnőtt csapatunk az OB1/B bajnokságban Budapesten lejátszotta második mérkőzését a MAFC ellen.  A mérkőzés elején akadozott a gépezet ellenfelünk gyors három góljával megszerezte a vezetést, majd ezen előnyüket csak a második negyed végére tudtuk ledolgozni így a...

Két győzelemmel kezdtek a CVSE pólósai

A múlt héten két bajnoki meccsel, idegenben kezdte meg a tavaszi szezont a Ceglédi VSE felnőtt vízilabda csapata. Szerdán Leányfalun, szombaton pedig Székesfehérváron ugrottak medencébe a ceglédi fiúk. Zám Attila tudósítása: -A múlt héten...

Ceglédi edző a Bundesliga kispadján

Kevés információnk van róla, de a médiákban szereplő magyar sztár edzők mellett még sok magyar edző dolgozik különböző sportágakban külföldön és érnek el gyönyörű eredményeket. Egyik ilyen ceglédi sportember Kelemen István vízilabdázó, aki szinte az egész életét a vízilabda sportnak szentelte és játékos pályafutása...

A 19 tagú válogatott keretben a Jansik testvérek !

Benedek Tibor, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya a vlv-n hozta nyilvánosságra stábjának névsorát és 19 tagú keretét, amelyből kikerül a január 30-i orosz-magyar Világliga mérkőzésre utazó magyar válogatott.  Mezőnyjátékosok között szerepel a Ceglédi Jansik testpáros, Dávid és Szili!  Gratula, és...

Győzelemmel kezdtek a felnőtt pólósok

   A hétvégén a Ceglédi VSE vízilabdázói hazai környezetben kezdték meg a 2018/19 bajnoki szezont. Zám Attila tudósítása: A pénteki napon a férfi felnőtt OBI/B bajnokságban csapatunk a Kaposvár együttesét fogadta. A mérkőzésen végig remek, ötletes, fegyelmezett játékot játszottunk, így 13:10-...

Európa élén a póló válogatott-Jansik Szilárd révén plusz ceglédi dicsőséggel

Az olimpiai kvóta után az Európa-bajnoki címet is megszerezte a magyar vízilabda válogatott, melynek a döntőben is remekül játszó ceglédi Jansik Szilárd is tagja. Az izgalmas találkozó döntetlennel zárult a rendes játékidőben, majd büntetőkkel 5-4-re a mi...

Vízilabda eredmények

A hétvégén hazai környezetben fogadta a Ceglédi VSE férfi felnőtt vízilabda csapatunk a Hódmezővásárhely csapatát. A mérkőzés előtti jelek nem voltak túl kedvezőek, hiszen több játékosunk betegség miatt nem tudott jelen lenni az edzéseken és a...

Magyarország-Ausztrália az uszodában

Mint már korábban beszámoltunk róla, 21-én csütörtökön a Czigány Dórával felálló nemrég Eb címet nyerő, Rióra készülő magyar női vízilabda-válogatott száll medencébe a Cegléd Városi Sportuszodában. Az olimpiai bajnok ausztrál válogatott elleni mérkőzés Cegléden ritkán látható, igazi sport csemegét...

Javuló forma és győztes hétvége

Javuló forma a felnőtt csapatnál, győztes hétvége az országos fiú bajnokságban. A Ceglédi VSE vízilabda szakosztály összefoglalója: A hétvégét hazai környezetben a szombati napon felnőtt férfi OB1/B csapatunk kezdte a Hódmezővásárhely ellen, akik a 4....

Vízilabda eredmények

Az elmúlt héten a Ceglédi VSE vízilabda szakosztályának több korcsoportja is bajnoki mérkőzéseket játszott. Zám Attila tudósítása: A hétvégét a pénteki napon felnőtt csapatunk nyitotta meg, hazai környezetben fogadta a Székesfehérvár csapatát továbbá szombaton és vasárnap idegenben játszottak utánpótlás fiú...

Veretlen vízilabdás hétvége

A hétvégén a Ceglédi VSE vízilabda szakosztály négy csapata játszott bajnoki mérkőzést és mind a négy korosztály nyerni tudott. Zám Attila tudósítása: A szombati napon a Budapest Rusorán Péter II. Gyermek bajnokságban szereplő csapatunk...

Magyarország – USA női vízilabda mérkőzés Cegléden

A Cegléd Városi Sportuszoda Ceglédre hozza a Magyar női vízilabda válogatottat és hogy a látogatás igazán emlékezetes legyen ellenfélnek városunkba látogat a világ talán legerősebb csapata, az USA válogatottja is. A magyarok a londoni olimpián a 4. helyet szerezték meg,...

Vízilabda eredmények

OB.II. Lamantinok- EVSC 6-8 Góllövők: Szebenyi Szabolcs 3, Beck Miklós 3 GyAVC- Lamantinok 2- 18 Góllövők: Szebenyi Szabolcs 7, Beck Dávid 3, Lerch Gergő 2, Türei Viktor 1, Csernus Gyula 1, Hering Tamás 1, Varga Tamás 1, Veres Rudolf 1, Beck Miklós 1 Bp....