5.7 C
Cegléd
2024. március 29, péntek

női kosárlabda

CEKK vereség Sopronban

Nehéz mérkőzéssel kezdte az idei szezont a CEKK. A női kosárlabda NB I első fordulójában Sopronban lépett pályára a ceglédi csapat. A találkozót egy igazán szoros első negyed után a hazaiak nyerték. A Nemzeti Sport tudósítása: SOPRON BASKET–VBW CEKK CEGLÉD...

Közel százat szórt a CEKK a DVTK-nak

Kedden hazai pályán is nyerni tudott a CEKK a DVTK ellen, így kettős győzelemmel szerezték meg az ötödik helyet a női kosárlabda NB I-ben. A Gál József Sportcsarnokban megrendezett rangadó Serbán Anett köszöntésével kezdődött, ugyanis neki ez volt az...

CEKK bravúr a DVTK otthonában

A női kosárlabda NB I 5. helyéért vívott párharc első mérkőzését pénteken Miskolcon játszotta a DVTK és a CEKK. Az egyik fél két győzelméig tartó küzdelem első meccsén hosszabbítás után tudott nyerni a Cegléd. A miskolci bravúr után kedden...

CEKK győzelem a Pécs otthonában is

A női kosárlabda NB I 5-8. helyéért vívott párharcban a VBW CEKK Cegléd hazai győzelme után a Peac Pécs otthonában is nyerni tudott pénteken, így már az 5. helyért játszhatnak majd. A Nemzeti Sport tudósítása: RÁJÁTSZÁS AZ 5–8. HELYÉRT, 2....

A CEKK a hosszabbításban harcolta ki a győzelmet

A női kosárlabda NB I 5-8. helyért vívott párharc első találkozóján kedden este a Peac Pécs csapatát fogadta a VBW CEKK Cegléd a Gál József Sportcsarnokban. Az egyik fél két győzelméig tartó sorozatban a Cegléd óriási csatában, a hosszabbításban...

Nem sikerült a CEKK bravúr

Második mérkőzését itthon játszotta a CEKK a női kosárlabda NB I négy közé kerüléséért. Az első találkozón Győrben épphogy alul maradt a Cegléd és sajnos a pénteki hazai visszavágón is a zöld-fehérek mellé állt Fortuna, így a VBW CEKK...

Az első csatát elvesztette a CEKK

A női kosárlabda NB I alapszakasz mérkőzései után már az elődöntőbe jutásért harcol a VBW CEKK Cegléd. Az egyik fél két győzelméig tartó párharc első mérkőzésén kedden a Győr otthonában nagy csatában veszített a CEKK, de 6-án pénteken este...

Győzelemmel zárta a CEKK az alapszakaszt

Gyakorlatilag tét nélkül vágott bele hazai pályán szombaton este a női kosárlabda NB I alapszakaszának utolsó mérkőzésébe a Cegléd, ugyanis az MTK elleni eredmény már nem befolyásolta bajnoki helyezésüket. Persze kötelező volt nyerniük a kék-fehérek ellen, ennek megfelelően 13...

Nagy csatában maradt alul a CEKK

Az idén Sopron adott otthont a női kosárlabda Magyar Kupa végső küzdelmeinek. A legjobb nyolc csapat csatájában a VBW CEKK Ceglédnek pénteken az "atomerős" Szekszárdon keresztül vezetett volna az útja, de az Elefántkölykök egy extra klasszis harmadik negyed és...

CEKK győzelem Győrben

A VBW CEKK Cegléd szombaton a Győr otthonában játszotta a női kosárlabda NB I 21. fordulójára kiírt mérkőzését. A Cegléd csakúgy, mint ősszel otthon, most idegenben is legyőzte a Győrt. A Nemzeti Sport tudósítása: CMB UNI CARGO GYŐR–VBW CEKK CEGLÉD...

Óriási csatában nyert a CEKK

A női kosárlabda NB I. 20. fordulójában szombaton este a Zalaegerszeget fogadta a VBW CEKK Cegléd a Gál József Sportcsarnokban. A Cegléd  az első félidei 30-38 után remekül kezdte a második játékrészt. Három perc alatt 41-41-re szépítettek, majd hatalmas...

Szombaton hazai CEKK rangadó

A női kosárlabda NB I 20. fordulójának szombati játéknapján 18:00 órakor a Zalaegerszeget fogadja a VBW CEKK Cegléd a Gál József Sportcsarnokban. A ZTE az ötödik, a CEKK a hatodik a bajnoki tabellán, így már csak emiatt is rangadónak...

Meglepetés CEKK vereség

A női kosárlabda NB I. 19. fordulójában szombaton este a PINKK Pécs vendégeként lépett pályára a VBW CEKK Cegléd. A Elefántkölykök győzelmi esélyekkel utaztak Kozármislenybe, de nem sikerült felülkerekedniük a házigazdák lelkes játékán. A Nemzeti Sport tudósítása: PINKK-PÉCSI 424–VBW CEKK...

CEKK győzelem

A női kosárlabda NB I hétközi fordulójában szerdán este hazai pályán fogadta a Vasas Akadémiát a VBW CEKK Cegléd. Az elefánt Kölykök az első negyedet elvesztették, majd rendezték a soraikat és a további három játékrészt nyerve hozták a kötelező...

A Vasast fogadja a CEKK szerdán

A női kosárlabda NB I 17. fordulójában szerdán 18:00 órakor a Vasas Akadémia csapatát fogadja a VBW CEKK Cegléd a Gál József Sportcsarnokban. A Cegléd az utóbbi években már az élmezőnyhöz tartozik, míg a Vasas egyelőre az alsó házhoz....

Nem sikerült a CEKK bravúr

A női kosárlabda NB I szombati játéknapján a VBW CEKK Cegléd a Sopron Basket csapatát fogadta a Gál József Sportcsarnokban. Rengeteg hibával kezdte a meccset a CEKK, majd 1-14-es állás után már pontosabbak voltak és meg is tudták nyerni...

Meglepné a Sopront a CEKK szombaton

A női kosárlabda NB I 16. fordulójában szombaton 18:00 órai mérkőzés kezdésre igazi sztár csapat látogat a WBV CEKK Cegléd otthonába. A tabella második helyén álló vendégek komoly "nagyágyúkkal" érkeznek a Gál József Sportcsarnokba. Arról, hogy van-e esély meglepni...

CEKK győzelem Budapesten

A női kosárlabda NB I  15. fordulójában a bajnoki tabella 7. helyén álló VBW CEKK Cegléd a sereghajtó BEAC otthonában lépett pályára. A Cegléd behúzta a kötelezőt, megszerezve idei első győzelmét. A Nemzeti Sport tudósítása: BEAC ÚJBUDA–VBW CEKK CEGLÉD 65–87...

CEKK vereség Miskolcon

A női kosárlabda NB I. 13. fordulójában szombaton a DVTK otthonában lépett pályára a VBW CEKK Cegléd. Az Elefántkölykök szoros első negyed után kikaptak Miskolcon, mellyel a bajnoki tabella ötödik helyéről a hetedikre csúsztak. A Nemzeti Sport tudósítása: ALUINVENT DVTK...

A CEKK sem tudta megállítani a Szekszárdot

A női kosárlabda NB I 13. fordulójában szombaton este az eddig még veretlen Szekszárdot fogadta a VBW CEKK Cegléd a Gál József Sportcsarnokban. A Cegléd csaknem három játékrészen át vezetni tudott, de a végső győzelmet a vendégek zsebelték be....

Szombaton az éllovast fogadja a CEKK

A női kosárlabda NB I idei első ceglédi mérkőzésén 13-án szombaton 18:00 órakor az eddig veretlen éllovas Szekszárdot fogadja a VBW CEKK Cegléd a Gál József Sportcsarnokban. Hogy sikerül-e meglepni a szezon legjobb csapatát, arról Cziczás László vezetőedzőt kérdeztük: -...

CEKK vereség a PEAC otthonában

A női kosárlabda NB I idei első fordulójában pénteken a Peac Pécs otthonában lépett pályára a VBW CEKK Cegléd. A cekk.hu tudósítása: Jól kezdtek a lányok a PEAC csarnokában, de a hazaiak időt kértek, majd felzárkóztak, így a negyed hajrája...

Medgyessy Dóra az ország legjobb női kosarasa

A Magyar Távirati Iroda Sportszerkesztőségének felkérésére a hazai szövetségek 1964 óta minden esztendőben eldöntik kik sportágukban az év legjobbjai. Idén 56 sportág szövetsége válaszolt az MTI megkeresésére. A sportágankénti legjobbak listáját ma délelőtt tette közzé az MTI. A kosárlabdázóknál...

Győzelemmel zárta az évet a CEKK

A VBW CEKK Cegléd szombaton Budapesten játszotta idei utolsó tétmérkőzését. A női kosárlabda NB I záró fordulójában az MTK otthonában lépett pályára a Cegléd, ahol magabiztos győzelmet aratott a csapat. A Nemzeti Sport tudósítása: MTK BUDAPEST–VBW CEKK CEGLÉD 56–84 (16–25,...

4 kitüntetés ceglédieknek a megyétől

Átadták a megye legjobb sportolóinak járó kitüntetéseket ma. Négy kategóriában is vehetett át ceglédi sportoló vagy egyesület díjat. Az év legjobb pest megyei sportolója női utánpótlás kategóriában Őzbas Szofi  lett, az általános iskolai korosztályban harmadik lesz Keszthelyi Luca, az...

A CEKK legyőzte a jó erőkből álló Győrt

A női kosárlabda NB I 9. fordulójában vasárnap este a Győrt fogadta a CEKK a Gál József Sportcsarnokban. A Cegléd a második negyedben brillírozott, 28-10-re nyerték azt a játékrészt, majd a végső dudaszóig kézben tartották a találkozót.  VBW CEKK CEGLÉD...

CEKK győzelem Zalaegerszegen

A női kosárlabda NB I. 9. fordulójának szerdai mérkőzésén Zalaegerszegre látogatott a VBW CEKK Cegléd, ahol könnyed győzelmet arattak. A Nemzeti Sport tudósítása: ZTE – VBW CEKK Cegléd 52–80 (18–26, 14–16, 10–20, 10–18) Zalaegerszeg, 200 néző. V: Tőzsér, Válé, Nagy V.  ZTE: Koizar 10, Kovács G. 4/3,...

Drámai CEKK vereség

A női kosárlabda NB I 8. fordulójában vasárnap este a Pinkk Pécs csapatát fogadta a VBW CEKK Cegléd. Meg nem nevezett forrás szerint Nagy-Bujdosó Nóra elköszönt csapatától, így nélküle állt fel a CEKK, de hogy pontosan mi a probléma...

CEKK vereség Bilbaóban

A női kosárlabda Európa-kupa G-csoportjának 5. fordulójában szerdán Bilbaóban lépett pályára a VBW CEKK Cegléd. Sajnos kikapott a CEKK és a csoport negyedik helyére csúszott. A Nemzeti Sport tudósítása: GERNIKA BIZKAIA (spanyol)–VBW CEKK CEGLÉD 81–67 (18–15, 25–18, 16–13, 22–21) Bilbao, 800 néző. V: Coelho...

Nagy csata, CEKK vereség Szekszárdon

Nagy csatában kapott ki a VBW CEKK Cegléd az eddig még veretlen és tabella első Szekszárd otthonában. A második fordulóból vasárnapra halasztott találkozón két negyedet is megnyert a 14 pontos hátrányból felálló Cegléd, de a végjátékban 66-65 után nem...