13.8 C
Cegléd
2024. március 29, péntek

női kézilabda

Nehéz ellenfelet győztek le a Cápák

A női kézilabda NB II 20. fordulójában szombaton a KSI-t fogadta a Gál József Sportcsarnokban a Ceglédi Kék Cápák felnőtt és junior csapata. A felnőttek jól játszottak, fontos mérkőzésen nyerni tudtak, a juniorok pedig tisztes küzdelem mellett vereséget szenvedtek....

Újabb dunaújvárosi skalpra hajtanak a Cápák

A női kézilabda NB II. 4. fordulójában szombaton 14:30-kor  a Dunaújvárosi AC csapatát fogadják a Ceglédi Kék Cápák. A ceglédi csapat a Dunapent legyőzése után a DAC skalpját is szeretné begyűjteni, megszerezve ezzel zsinórban a harmadik győzelmüket az NB...

Győzelem Érden

A Ceglédi Kék Cápák kézilabda csapatai közül öt korosztály is bajnoki mérkőzést játszott az elmúlt héten. Az NB II-ben versenyző felnőttek Érden nyertek, míg ugyanott kikaptak az ifisták, a serdülők Simontornyán is megőrizték őszi veretlenségüket, az U14...

Négy gólos Cápa vereségek

A női kézilabda NB II 18. fordulójának vasárnapi játéknapján a Dabast fogadta a Gál József Sportcsarnokban a Ceglédi Kék Cápák felnőtt és ifi csapata.  A ceglédi korosztályoknak mindkét mérkőzésen voltak jó periódusaik, de a győzelmet egyik gárda sem tudta...

Érden éri a tavasz a Cápákat

22-én vasárnap Érden kezdi meg a női kézilabda NB II tavaszi sorozatát a Ceglédi Kék Cápák csapata. A Cápák a remek őszi eredményeik után a tabella negyedik helyén töltötték a telet és bizakodva várják az újabb megmérettetéseket.  - Tavaly itthon...

Cápa mérkőzés

09.10-én kedden a bajnoki rajt előtti utolsó hazai felkészülési mérkőzését játssza a Ceglédi Kék Cápák női kézilabda csapata az Inárcs-Örkénnyel. A Cegléd Városi Sportcsarnokban 20,20-kor kezdődő találkozóra a belépés díjtalan ! A lányok várják szurkolóikat !

Cápa utánpótlás sikerek, egy gólos felnőtt vereség

Az elmúlt hétvégén a Ceglédi Kék Cápák felnőtt és ifi csapata Inárcson lépett pályára, a serdülőket pedig Rácalmás fogadta bajnoki mérkőzésen. A felnőtt csapat nagy csatában, egy góllal maradt alul, a két utánpótlás csapat viszont győzelemmel zárta...

A Cápák U12 és U14 csapatai is követték a nagyokat

Vasárnap U12 és U14 kézilabda villámtornát rendezett a Gál József Sportcsarnokban a Ceglédi Kék Cápák SE. A Cápa lányok követték a nagyokat és mindegyik mérkőzésüket megnyerték. Eredmények: U14 Ceglédi Kék Cápák - Sülysáp 26 - 12 ( 12 - 7 )...

Újra itthon a Cápák

A női kézilabda NB II 6. fordulójában 29-én vasárnap 16:00 órakor itthon lép pályára a Ceglédi Kék Cápák felnőtt és ifi csapata. A két héttel ezelőtti hazai meccshez hasonló kemény és izgalmas találkozóra számítanak a Cápák a vendég XVI....

Érdre is várják szurkolóikat a Cápa lányok

Érd csodaszép létesítményében az Érd Arénában rendezi idén a kézilabda szövetség 24 korosztály kézilabda döntőjét. A felnőtteknek igazi showt rendeznek a mérkőzés előtt és után a BL döntő mintájára. A résztvevőknek garantált lesz a felejthetetlen élmény a küzdőtéren és...

Cápa serdülők-Malév a héten kétszer

A héten a Ceglédi Kék Cápák korosztályai közül csak a serdülők játszottak bajnoki mérkőzést, de ők kétszer is. Mindkét alkalommal a Malév volt az ellenfelük, kedden az ifi bajnokságban, szerdán pedig saját korosztályukban a serdülő pontvadászatban léptek...

Győzelemmel hangoltak a bajnoki rajtra a kis Cápák

A Ceglédi Kék Cápák U11 csapata szombaton Gyömrőn kezdi meg a bajnoki sorozatát. Utolsó felkészülési elemként csütörtökön edző mérkőzésre látogattak Tápiószentmártonba. A felkészülés jól sikerült, bár keményen meg kellett érte dolgozni a Cápa gyerekeknek. - Kicsit túl izgulta a csapat...

A serdülő Cápák legyőzték a Dunaújvárosi Kohászt

A serdülő leány III. oszt. kézilabda bajnokság hétközi fordulójában szerdán Abonyban fogadta a Ceglédi Kék Cápák Se a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémiát. A Cápa lányok végig vezetve győztek a DKKA ellen, megőrizve ezzel...

Cápa győzelmek és egy fájó vereség

A húsvéti bajnoki szünet előtt igazi meccs dömping volt a Cápák számára. Hat korosztály kilenc meccset játszott idegenben és egy kivétellel mindegyiken helyt is álltak a ceglédi csapatok. A felnőttek Csömörön hozták a...

A Cápák 37 gólt szereztek Tápiószentmártonban

A Ceglédi Kék Cápák felnőtt csapata Tápiószentmártonban játszott felkészülési mérkőzést néhány napja. Jakab László edző értékelte a 37 gólt szerző Cápák játékát: - Önbizalom növelő mérkőzést játszottunk, ahol a második játékrészben szinte végig a junior csapat kapott lehetőséget. Jól működött...

Budaörsön nyertek a Cápa serdülők

A leány kézilabda serdülő bajnokság 13. fordulójában Budaörsön lépett pályára a Ceglédi Kék Cápák. A Cegléd remek első félidő után kiengedett a második játékrész elejére, majd ahogy fogyott a vendéglátók hátránya, egyre idegesebben játszottak a Cápa lányok. Izgalmassá vált...

A padlóról csak felfelé vezet út

Néhány hete még a mennyben volt a sikert, sikerre halmozó Ceglédi Kék Cápák felnőtt csapata és most az utolsó őszi forduló előtt már a padlóról kell felállniuk. Halasi Réka váratlan távozása után összeomlott a csapat játéka, ráadásul a Fehérvár...

Csemő lesz a Cápák legújabb bázisa

A Ceglédi Kék Cápák Se újabb szomszédos településen indítja el a rendszeres leány kézilabda oktatást. A tápiószőlősi Református Általános Iskola és a nagykőrösi Petőfi Sándor Általános Iskola után a csemői Ladányi Mihály Általános Iskolával kötött megállapodást a ceglédi sportegyesület....

Cápa junior elődöntő és U 13 bajnoki vasárnap

A Ceglédi Kék Cápák junior csapata bajnoki elődöntő visszavágót játszik 1-jén vasárnap a Jászárokszállással a Gál József Sportcsarnokban. A 14:50-kor kezdődő találkozón három góllal kell nyerni a Cápáknak, hogy döntőbe kerüljenek, ugyanis idegenben 2 góllal kikaptak a ceglédi lányok....

3 Cápák-Érd meccs, 1 győzelem

Az elmúlt héten három korosztályban is megmérkőztek a Ceglédi Kék Cápák és az Érd kézisei. Az NB II.-ben a felnőttek tíz gólos vereséget szenvedtek a tabella másodiktól, az ifik meccsének az volt a...

Hazai győzelemmel fejeznék be a szezont a Cápák

Úgy tűnik, még csak  nemrég nyerte meg a bajnoki döntőt a Ceglédi Kék Cápák felnőtt csapata és  közben már el is repült az azzal kivívott NB II-es szezon. Az évad utolsó mérkőzését 16-án szombaton hazai pályán játsszák a Cápák,...

Könnyed Cápa győzelem

A Ceglédi Kék Cápák felnőtt csapata újabb edzőmérkőzést játszott, ezúttal hazai pályán. A vendég Albertirsa csapata ellen 16 gólos győzelmet szereztek a ceglédi lányok.  Ceglédi Kék Cápák - Albertirsa 37 - 21 ( 19 - 9 ) Ceglédi gólok : Tóth...

Cápa U14 és U12 győzelmek és vereségek

Vasárnap a Ceglédi Kék Cápák U14 és U12 gyermek kézilabda csapatai is bajnoki mérkőzéseket játszottak. Az U14 Tápiószentmártonban, az U12 pedig Abonyban szerzett egy-egy győzelmet és egy-egy vereséget.  Spolmin Roberta az U14 edzője: - Az első mérkőzésünket a tabella első helyezettje...

Torna győztes Cápák

A Ceglédi Kék Cápák felnőtt csapata szombaton Abonyban játszott két mérkőzést. A Nagy Gábor Emléktorna első találkozóján az  Tápiószele legyőzésével a döntőbe jutott a ceglédi csapat, ahol a házigazda Abony sem tudta megállítani őket, így Ceglédre került a torna...

Cápa vereségek

A női kézilabda NB II őszi záró fordulójában  vasárnap az Inárcs-Örkényt fogadta a Ceglédi  Kék Cápák felnőtt  és ifi csapata. A felnőttek negyven percnyi ki-ki meccs után  hoztak egy 0-7-es  kilenc percet, az ifisták pedig a végjátékot bukták el...

Cápa Up győzelmek és óriási felnőtt csata

Vasárnap a Ceglédi kék Cápák három korosztálya is hazai bajnoki mérkőzést játszott. Az U14 az Abonyt győzte le, az ifisták a Tökölt gyűrték le könnyed játékkal, míg a felnőttek szinte egy félidei előnyt adva a Tökölnek óriásit küzdöttek a...

A Cápák junior csapata is döntőbe jutott

A Ceglédi Kék Cápák felnőtt csapata után a juniorok is bajnoki döntőbe jutottak, miután vasárnap hazai pályán hat góllal nyertek a Jászárokszállás ellen az  elődöntő visszavágó mérkőzésén. Nem volt könnyű győzelem, mert a vendégek a hétközi győzelmük után hittek benne,...

Cápa henger Tápiószelén

A női kézilabda NB II záró fordulójában Tápiószelén lépett pályára a Ceglédi Kék Cápák felnőtt és junior csapata. A felnőtteknél Oláh Henrietta és Dobos Renáta (képünkön) 19 gólja megalapozta a Cápa sikert, de most minden játékos hozzá tudott még...

Szombaton hazai Pályán a Cápák U11 csapata

A Ceglédi Kék Cápák U11 csapata szombaton hazai pályán játssza a leány kézilabda U12 bajnokság 3. forduló régiós mérkőzéseit.  Pudics Zsolt edző: - Azt gondolom ebben a fordulóban sem maradunk majd győzelem nélkül. A reggeli meccsünk nehéznek ígérkezik, de többet...

Az idén is lesz Mikulás Kupa

Az idén november 30-án kerül megrendezésre a Mikulás Kupa. A Városi Leány Kézilabda Torna első fordulójának helyszíne a Gál József Sportcsarnok és a Ceglédi Kék Cápák Sportegyesület mellett Cegléd Város Önkormányzata is rendezőként segíti a sikeres lebonyolítást. A kupákért,...