Szombaton az U23-as kötöttfogású országos bajnokság küzdelmeire került sor Mogyoródon. A bajnoki címek mellett a válogatottság kivívása volt a tét a korosztály legjobbjai számára, amely március végén kerül megrendezésre Szombathelyen. A Ceglédi VSE TS Integral hat fővel képviseltette magát a bajnokságon, ahol a ceglédiek lemásolták a szabadfogású eredményeket, hiszen itt is egy-egy ezüst és bronzérem mellett egy ötödik helyet gyűjtöttek be. Ezúttal a legjobb eredményt az 59 kg-ban versenyző Török Tamás érte el, aki két győzelmet követően jutott a súlycsoportja döntőjébe. Sajnos Tamásnak a hét elején egy foghúzást követően a sebét is össze kellett varrni és ez a seb az elődöntőben el kezdett nagyon fájni és vérezni. Ezért a döntőben már nem tudott szőnyegre lépni, így a második helyen végzett. A bronzérmet Mohella Flórián szerezte meg aki a szabadfogás után kötöttfogásban is a dobogó harmadik fokára állhatott fel az eredményhirdetésnél a 71 kg-ban.
 
Eredmények:
 
59 kg  2.  Török Tamás, 5.  Andrási József
71 kg  3.  Mohella Flórián
 
-Pap Ferenc-
 

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .