Hétvégén rendezték a diák és serdülő szabadfogású csapat bajnokságot a Vasas birkózócsarnokában.  Szombaton a diákok, vasárnap a serdülők küzdöttek meg a bajnoki címekért. A Ceglédi VSE TS Integral birkózói mind a két korosztályban képviseltették magukat. Szombaton a diákoknál 18 csapat nevezett akiket hat hármas csoportba osztottak. A ceglédiek a Haladás és Soltvadkert csapataival került egy csoportba. Az első fordulóban a Haladás csapatától 30:17-es vereséget szenvedtek. Majd a következő körben a Soltvadkert csapatát 40:4 arányban legyőzték. A csoport másodikok a továbbiakban már nem birkóztak hanem a csoportban elért eredmények alapján számították ki a hetedik helytől az eredményeket, ami alapján a Cegléd a 9. helyen végzett.
A csapat tagjai:
Manczák Máriusz Rúben, Rafael Dániel, Miklós Zoltán, Rehor Levente, Balog István, Szabó Richárd, Molnár Pál, Cseh Dávid, Marjai Levente, Marjai Attila, Rafael Tímea, Újszászi Szabolcs, Mizsei Evelin és Fehér Marcell.
Vasárnap a serdülők folytatták ahol 19 csapat indult, akiket négy négyes és egy hármas csoportba sorsoltak. A ceglédiek a „D” csoportba kerültek a Törökszentmiklós, Kaposvár és Nagyszénás csapataival. A ceglédiek Törökszentmiklóst 40:5, Nagyszénást 40:3 és Kaposvárt 40:0 arányban győzték le és így a döntőbe kerültek ahol az ESMTK, Dorog, FTC és Csepel csapataival küzdöttek meg a bajnoki címért. Az első fordulóban a Dorog csapatától 33:11 arányú vereséget szenvedtek, majd a következőben az FTC csapatát 40:0-ra legyőzték. A harmadik fordulóban az ESMTK csapatától 28:15-re kikaptak. Az utolsó fordulóban a Csepel csapatával mérkőztek meg ahol a Cegléd egy szoros mérkőzésen 21:20-ra tudott nyerni és ezzel a Cegléd az ESMTK és Dorog mögött a harmadik helyen végzett.
Csapat tagjai:
Katona Zoltán, Kecskeméti Dávid, Filus Erik, Seres Attila, Kovács Árpád, Tóth Levente, Szivák József, Magyar Sándor, Dobler Benjámin, Medgyes Viktor, Dömök Péter, Palásti Richárd és Deák Martin.
Felkészítő edzők: Kovács Béla, Pap Attila és Pap Ferenc
-Pap Ferenc-
serd birk csapat

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here