Lőrincz Tamás  75 kilogrammos súlycsoportban bronzérmet szerzett a párizsi birkózó-világbajnokságon kötöttfogásban. A bronz meccsen a fején kötéssel küzdő Lőrincz a török Fatih Cengiz elleni összecsapáson három perc után 2:0-ra vezetett, majd nagy csatában nyerni tudott. Tamás  Nemzeti Sportnak adott nyilatkozata:

„A 66 kilósok között a negyedik-ötödik meccs meg sem kottyant, itt azért az elődöntőben, az orosz ellen már összeakadt a lábam, mint egy óvodásnak, és kikaptam tussal, legutóbb szerintem tízéves koromban történt ilyen…” – emlékezett vissza az elődöntőre Lőrincz Tamás.

A birkózó nagyon elégedett a bronzéremmel.

„Úgy voltam vele, hogy ami Rio után jön, az nekem már jutalomjáték, főleg így, hogy otthagytam a régi súlycsoportomat, amiben világéletemben birkóztam. Nagyon szerettünk volna Viktorral együtt érmet hazavinni – aki tényleg élete formájában van –, mindig erre készülünk, de ilyen a sport: van, hogy együtt örülünk, van, hogy csak az egyikünk” – mondta Lőrincz, aki kiemelte, júliusban megszületett kislánya plusz erőt adott neki.

„Óriási pluszmotiváció volt, hogy neki is vigyek haza egy érmet! Főleg, mert amióta megszületett, sajnos nagyon keveset láthattam a rengeteg edzés és edzőtáborozás miatt – a feleségem küldözgetett mindig képeket, én meg legszívesebben kiszöktem volna az edzőtáborból… Úgyhogy miatta is nagyon boldog vagyok, hogy összejött az érem” – mondta a 2014 után másodszor vb-bronzérmes Lőrincz Tamás.

Lőrincz Viktor a negyeddöntőben elszenvedett veresége után balszerencsés volt, legyőzője nem jutott a fináléba, így a vigaszágon sem kapott lehetőséget.

-pézsé-

-fotó MTI Szigetváry Zsolt-

 

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .