A kadet Európa-bajnokság július 24-30 között a bosnyák fővárosban,Szarajevóban került megrendezésre. A kötöttfogás küzdelmeit 28. és 30. között bonyolították. Kecskeméti Dávid a Ceglédi VSE TS Integral versenyzője az 50 kg-ban lépett szőnyegre, ahol 18-an mérlegeltek. A nyolc közé kerülésért német versenyzővel került szembe. A német az első menetben egy intés és egy mögékerülés után 3-0-ra vezetett. A második menet felénél Dávid egy csípő dobással eldobta és a menet végéig híd helyzetben tartotta az ellenfelét. Így 4-3-ra megfordította és megnyerte a mérkőzést. A negyeddöntőben svéd versenyző következett aki sajnos erősebbnek bizonyult és Dávid 8-0-ra kikapott tőle. Mivel a svéd a döntőbe jutott így Dávid a vigaszágon folytathatta ahol egy svájci versenyző következett. A mérkőzés hihetetlen kiegyensúlyozott küzdelmet hozott! A bírók először Dávidot intették ami után a svájci vezetett 1-0-ra. Majd a második menetben a svájcit is megintették és ezzel a mérkőzés állása 1-1 lett. Ezzel már Dávid állt nyerésre és mivel a mérkőzés állása már nem változott a folytatásban, így Ő mérkőzhetett a bronzéremért az esti programban. A bronz mérkőzésen örmény birkózó következett, ahol az ellenfele szerzett vezetést az első menetben. Majd a második menetben szintén az ellenfele tudott akciót végrehajtani és így végül 6-0 arányú pontozással az örmény lett a bronzérmes. Így Dávid végül Európa-bajnoki 5. helyezést ért el.

-Pap Ferenc-

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here