Szombaton a Gál József Sportcsarnokban rendezték a kötöttfogású nemzetközi Kenéz Béla emlékversenyt amely 10 órától került megrendezésre. A versenyen a teljes magyar élmezőny mellett külföldi versenyzők is szőnyegre léptek Zentáról, Beregszászról, Munkácsról, Szatmárnémetiből és Szófiából.  Az öt ország kétszáznégy indulója között a Ceglédi VSE TS Integral tizenhárom versenyzője is harcba szált az érmekért. A ceglédiek ezúttal is remekül szerepeltek és a két első, két második, három harmadik és két ötödik hellyel a csapat versenyt is megnyerték az igen erős mezőnyben.  13 órától a juniorok részére szabadfogású országos rangsorverseny is megrendezésre került a Gál József Sportcsarnokban. Az ötvenegy induló között ezúttal két ceglédi volt. Ők is helyt álltak mivel mind a ketten a helyezettek között végeztek.
Eredmények:
serdülő
35 kg  3.  Katona Zoltán
38 kg  3.  Kecskeméti Dávid
42 kg  3.  Németh Milán
46 kg  2.  Kovács Árpád
50 kg  1.  Szivák József
58 kg  2.  Dobler Benjámin
63 kg  1.  Medgyes Viktor
69 kg  5.  Dömök Péter
100kg 5.  Deák Martin
Csapat verseny:
1. CVSE    40 pont
2. ESMTK  36 pont
3. Dorog     30 pont
junior
55 kg   5.  Horváth Csaba
100 kg 3.  Medgyes Tibor
-Pap Ferenc-
birkozas

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .