Az angyalföldi Vasas SC birkózócsarnokában rendezték meg szombaton a 2016. évi junior szabadfogású rangsorversenyt, amit ötven versenyző jelenlétében, két szőnyegen bonyolítottak le. A Ceglédi VSE TS Integral három versenyzővel képviseltette magát és ketten a helyezettek között végeztek.

Eredmények:
50 kg  3.  Horváth Csaba
55 kg  4.  Török Tamás
 
Szintén szombaton került lebonyolításra az év első serdülő kötöttfogású rangsorversenye Pilismaróton a Dorogi NC rendezésében. Közel kétszáz induló mérte össze a tudását ezen a versenyen ahol a Ceglédi VSE TS Integral tíz versenyzője is szőnyegre lépett. A ceglédiek öt érmet szereztek és ezzel a csapat verseny harmadik helyén végeztek az ESMTK és a házigazda Dorog mögött.
 
Eredmények:
46 kg  2.  Kecskeméti Dávid
54 kg  2.  Tóth Levente
58 kg  1.  Szivák József
100 kg 3.  László Márk
+100kg 2. Deák Martin
 
Csapat verseny:
1. ESMTK
2. Dorog
3. CVSE 
Múlt héten rendezték a felnőtt Európa-bajnokságot Rigában ahol az utolsó napon vasárnap lépett szőnyegre a kötöttfogás 85 kg-ban a Celédi VS TS  Integral versenyzője Lőrincz Viktor. Viktor az Európa-bajnokságot megelőzően borda sérüléssel bajlódott és ez miatt több felkészítő versenyt is ki kellett hagynia. Ennek ellenére jó rajtot vett és a selejtezőben a román Tamás Attilát verte 5-0 arányban. A nyolcaddöntőben a horvát Nenad Zsugaj következett akit 1-0- ra győzött le. A negyeddöntőben az orosz Jevgeny Szaljejev volt az ellenfél. Viktor a mérkőzés elejétől nagy iramot diktált és ennek megfelelően az orosz versenyzőt kétszer is intették aminek következtében a vezetést is megszerezte. A második menetben az 1-0-ás vezetést követően is Viktor támadott, de egy szőnyeg széli helyzetben az ellenfele kiléptette és ezzel kiegyenlített ami már az orosz versenyzőnek kedvezett. Így Viktornak továbbra is támadnia kellett amit az ellenfele ki is használt és egy ellentámadást követően levitte és meg is pörgette Viktort és ezzel 5-1 re módosult az állás az orosz versenyző javára ami már a mérkőzés végéig nem változott. Sajnos az orosz versenyző az elődöntőben kikapott grúz ellenfelétől és ezzel Viktornak véget ért az Európa-bajnokság. Végül az Európa-bajnokság hetedik helyén végzett. 
-Pap Ferenc-
birk serdulo cs birk juniorok

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .