Szeptember utolsó napjait Kecskeméten töltötte a magyar utánpótlás birkózás színe-java. Pénteken a diák I-eseknek megfelelő III. korcsoportosok, míg szombaton a serdülők, azaz a IV. korcsoportosok csaptak össze a diákolimpiai bajnoki címekért. Az országos döntőkre a területi bajnokságokról lehetett részvételi jogot szerezni. Ezúttal nem a Messzi István Sportcsarnok adott otthont a rangos birkózó megmérettetésnek, hanem az Izsáki úton, a Mercedes Kosárlabda Akadémia csarnokában bonyolították le a III. és IV. korcsoportos szabadfogású diákolimpiai bajnokság döntőjét. A két napos esemény során közel 350 versenyző fordult meg a Bács-Kiskun megyei székhelyen.
A Ceglédi VSE TS Integral birkózói közül pénteken tizenegyen, szombaton pedig nyolcan vívták ki az indulás jogát. A két nap során a ceglédiek egy bajnoki címet, két ezüstöt és két bronzérmet, valamint öt ötödik helyet gyűjtöttek be. A legjobb eredményt a diák I. 50 kg-jában induló Komáromi Viktor érte el, aki négy győztes mérkőzés után állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Viktor a döntőig három technikai tus győzelemmel jutott el, majd a döntőben pontozással 7-4-re múlta felül ellenfelét.
 
Eredmények
diák I.
32 kg 
5.  Grünberger Márk
35 kg 
2.  Rafael Dániel
5.  Manczák Máriusz Ruben
38 kg 
5.  Rehor Levente
46 kg 
5.  Szabó Richárd
50 kg 
1.  Komáromi Viktor
63 kg 
3.  Csiszár Márkó
 
serdülő
35 kg 
2.  Kovács Ferenc
50 kg 
5.  Barta Milán
 
Október 01-én rendezték a 2017. évi felnőtt Extra Liga csapatbajnokság első fordulóját. A Magyar Birkózó Szövetség ebben az évben átszervezte a csapatbajnoki rendszert és kialakított egy hat csapatos Extra Ligát a tavalyi év NB I-es bajnokságban az első hat helyen végzett csapataiból. Mivel a Cegléd tavaly a hatodik helyen végzett így a legmagasabb osztályban léphettek szőnyegre a ceglédiek ezen a vasárnapon. A bajnoki cím váltott fogásnemben két fordulóban körmérkőzés után dől el. A Cegléd remek rajtot vettek és három győzelem, egy döntetlen és egy vereség után a harmadik helyen várhatja a visszavágót a Pénzügyőr és a tavalyi bajnok ESMTK mögött.
A csapat tagjai:
Andrási József, Kecskeméti Krisztián, Török Tamás, Kozák István, Sepeczán János, Kovács Béla, Lőrincz Tamás, Medgyes Viktor, Pap Attila, Mohella Flórián, Lőrincz Viktor és Szűcs Péter
edzők: Kovács Béla, Pap Attila, Pap Ferenc
 
Eredmények
 
CVSE – ESMTK  4 – 4
győztek: Andrási József 59 kg, Kozák István 71 kg, Lőrincz Tamás 80 kg, Lőrincz Viktor 98 kg
 
CVSE – FTC  5 – 3
győztek: Kozák István 71 kg, Sepeczán János 75 kg, Lőrincz Tamás 80 kg, Mohella Flórián 85 kg, Lőrincz Viktor 98 kg 
 
CVSE – Vasas  5 – 3
győztek: Andrási József 59 kg, Kozák István 71 kg, Sepeczán János 75 kg, Lőrincz Tamás 80 kg, Lőrincz Viktor 98 kg
 
CVSE – Pénzügyőr  3 – 5
győztek: Kozák István 71 kg, Lőrincz Tamás 80 kg, Lőrincz Viktor 98 kg
 
CVSE – Csepel  5 – 3
győztek: Andrási József 59 kg, Kecskeméti Krisztián 66 kg, Kozák István 71 kg, Lőrincz Tamás 80 kg, Lőrincz Viktor 98 kg
 
Állás az I. forduló után
1.  Pénzügyőr  12 pont
2.  ESMTK       11 pont
3.  CVSE          10 pont
4.  FTC               6 pont
5.  Csepel           2 point
6.  Vasas             1 pont
 
Visszavágó 2017. november 5-én vasárnap.
 
-Pap Ferenc-
 
 
 

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .