A múlt héten augusztus 25-30. között rendezték a kadet világbajnokságot Szarajevóban. A Ceglédi VSE TS Integral három birkózója is szőnyegre lépett a világbajnokságon. A kötöttfogású válogatottban Kecskeméti Krisztián 50 kg-ban és Kecskeméti Ferenc 54 kg-ban valamint Medgyes Tibor szabadfogásban a 100 kg-ban képviselte Magyarországot. A küzdelmeket a kötöttfogásúak kezdték meg és az első napon kedden, mind a két ceglédi bemutatkozott.  Kecskeméti Krisztián a szintén ceglédi Török Tamás sajnálatos sérülése miatt került a válogatottba. Krisztián az EB ötödik szerb versenyzővel kezdett aki túl erősnek bizonyult számára és 9:0-ra kikapott tőle. Mivel a szerb birkózó nem jutott a döntőbe így Krisztián is befejezte a versenyt.
Kecskeméti Ferenc a nyolc közé jutásért a későbbi világbajnok ukrán versenyzővel kezdett, de 9:0-ás vereséget szenvedett. A vigaszágon egy orosz birkózó következett akitől egy szoros mérkőzésen:4:2-es pontozásos vereséget szenvedett. Ezzel Feri számára is befejeződött a világbajnokság.
Az utolsó napon vasárnap a szabadfogásúak között Medgyes Tibor is szőnyegre lépett. A nyolcaddöntőben indiai birkózóval mérte össze az erejét aki 4:0-ás állásnál egy lenti helyzetben betusolta Tibit. Mivel az indiai az elődöntőben kikapott egy üzbég versenyzőtől így számára is befejeződött a világbajnokság.
A ceglédi versenyzők helyezései:
Kecskeméti Krisztián kötöttfogás 50 kg 21. hely
Kecskeméti Ferenc kötöttfogás 54 kg 15. hely
Medgyes Tibor szabadfogás 100 kg 13. hely
További ceglédi vonatkozása a világversenynek, egyben a szakember munkájának és a ceglédi birkózás eredményeinek elismerése, hogy a kadet kötöttfogású válogatott egyik edzője a Vasutas trénere, Pap Ferenc, aki szintén a csapattal tartott.
-CVSE Birkózó Szakosztály-
kotott fogas birkozo valogatott

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .