Az év első kötöttfogású országos bajnokságát rendezték szombaton a diák I-es korosztály részére a tatabányai Földi Imre Sportcsarnokban. A bajnokságra a februári területi bajnokságokról lehetett részvételi jogot szerezni, ahol a 6 területről 252 birkózó jutott be, ám részben az időjárásnak is köszönhetően, 172-en mérlegeltek a versenyre. A Ceglédi VSE TS Integral 13 versenyzővel képviseltette magát. A ceglédiek három döntőbe verekedték be magukat és végül két bajnoki címet szereztek Csiszár Márkó és Ujszászi Szabolcs révén a 63 illetve 85 kg-ban.  A Cegléd mellett a Ferencváros és az Esztergom tudott csak duplázni.
 
Eredmények
35 kg  2.  Józsa Attila
63 kg  1.  Csiszár Márkó
85 kg  1.  Ujszászi Szabolcs
+85kg 5.  Csepregi Miklós
 
Csapat verseny:
1.  FTC
2.  ESMTK
3.  CVSE
 
A megújult PEAC Birkózó Szakosztály történetének első rangos hazai versenyének adott otthon március 4-én a Pécsi Egyetem Sportcsarnoka. Az U23-as korosztály szabadfogású és női küzdelmei a bajnoki címekért és a válogatottságért folytak. A ceglédiek a fiúknál négy a lányoknál két  fővel képviseltette magát. A ceglédiek ebben a korosztályban is begyűjtöttek egy bajnoki címet a 79 kg-ban versenyző Nagy Péter révén, aki minden ellenfelét technikai tussal legyőzve, magabiztosan szerezte meg a végső győzelmet és a súlycsoportja válogatottságát is.
 
Eredmények
lányok
50 kg  4.  Kása Viktória
59 kg  3.  Gulyás Maja
 
fiúk
55 kg  4.  Horváth Csaba
79 kg  1.  Nagy Péter
           5.  Mohella Flórián
 
-Pap Ferenc-
 
 
 
 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here