Szombaton két helyszínen is szőnyegre léptek a Ceglédi VSE TS Integrál birkózói. A kicsik Kiskunfélegyházán a szabadfogású nemzetközi Kiskun Kupa, id. Besze László emlékversenyen vettek részt. A három ország százhetvenhat indulója között két-két első, második, harmadik és ötödik helyet szereztek a ceglédiek.
Eredmények :
Gyermek korosztály:
24 kg  2.  Józsa Attila 3.  Manczák Máriusz
28 kg  1.  Mizsei Ádám 5.  Mizsei Milán
48 kg  5.  Ujszászi Szabolcs
 
diák I.:
32 kg  1.  Katona Zoltán 3.  Halmi Ronáldó
63 kg  2.  Tauber István
 
A juniorok Szigetszentmiklóson a szabadfogású női és férfi Országos Bajnokságon szerepeltek egy-egy fővel a női és férfi mezőnyben. 
A hölgyeknél Bubori Dorina a felnőtt bajnoki cím megszerzése után a junioroknál sem talált legyőzőre és így ebben a korosztályban is Ő vehette át az 55 kg Országos Bajnoki címéért járó aranyérmet.
A fiúknál a legkisebb súlycsoportban induló Horváth Csaba is közel állt a bajnoki címhez de a döntő mérkőzés végére elfáradt amit az ellenfele ki is használt. A mérkőzés vége előtt nem sokkal még Ő vezetett 9:4-re, de az ellenfele megtudta fordítani a mérkőzés állását és így pontozásos vereséget szenvedett. Így végül az 50 kg ezüstérmét vehette át az eredményhirdetésnél. 
-Pap Ferenc-
birk up

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here