• 1011124569

Látogatók

Web Counter

időjárás

Hőtérkép

Birkózó Utánpótlás eredmények

Az év utolsó országos bajnokságát rendezték a hétvégén Egerben a legjobb szabadfogású diák és serdülő csapatok részére. A Ceglédi VSE TS Integral mind a két korosztályban képviseltette magát. A diákok szombaton a serdülők vasárnap küzdöttek a bajnoki helyezésekért. Szombaton a diákoknál két csapat kivételével mindenki rajthoz állt a bejutott csapatok közül. Így a 17 csapatot hat csoportba sorsolták. A ceglédiek a Tatabánya és a  házigazda Eger csapataival került egy csoportba, ahol magabiztos teljesítménnyel először Tatabányát 40-14, majd az Egert 50-5 arányban legyőzve jutottak az elődöntőbe. Az elődöntőbe jutott hat csapatot két hármas csoportba sorsolták ahol újfent körmérkőzéssel döntötték el a helyosztók beosztását. A Cegléd az első mérkőzésen az ESMTK-tól 34-17, majd a Dorog csapatától 33-17 arányú vereséget szenvedett. Így a Cegléd a másik csoport harmadik helyezett csapatával a Haladással mérkőzött meg az ötödik helyért. Végül a Cegléd 42-11-es győzelemmel biztosította be az előkelő ötödik helyet.
A diák csapat tagjai: Ujszászi Hanna, Józsa Attila, Grünberger Márk. Manczák Máriusz Rúben, Cseh Dávid, Mizsei Milán, Mizsei Ádám, Német Attila, Horváth Richárd, Csiszár Márkó és Ujszászi Szabolcs.
A diák csapatbajnokság végeredménye:
1. FTC
2. ESMTK
3. Dorog
4. Vasas
5. CVSE
6. Haladás
 
Vasárnap a serdülők is megküzdöttek a bajnoki helyezésekért az egri viadalon. A területi bajnokságokról bejutott tizenhét csapatból végül tizennégy csapat részvételével került lebonyolításra a bajnokság. Itt is hat csoport került kialakításra, ahol a Cegléd az UTE csapatával került szembe. A ceglédiek 30-15-ös győzelemmel jutottak az elődöntőbe. A diákokhoz  hasonlóan itt is két hármas csoport került kialakításra. A ceglédiek az elődöntőben az ESMTK és a Kertváros csapataival mérkőzött meg a döntőbe kerülésért. Sajnos a ceglédiek a diákokhoz hasonlóan először a későbbi bajnok ESMTK-tól 41-6-ra, majd a Kertvárostól 26-19-re kikaptak. Így a folytatásban a Tatabányával mérkőztek meg az ötödik helyért. A ceglédiek végül a Tatbányát 37-11-re múlta felül és így a diákokhoz hasonlóan az ötödik helyen végeztek.
A serdülő csapat tagjai: Török Olivér, Rafael Dániel, Rehor Levente, Szabó Richárd, Katona Zoltán, Komáromi Viktor, Molnár Pál, Pataki Szebasztián, Mizsei Csaba, Papp Lajos, Medgyes Mátyás és Tauber István.
 
A serdülő csapatbajnokság végeredménye:
1. ESMTK
2. Diósgyőr
3. Kertváros
4. Dorog
5. CVSE
6. Tatabánya
 
-Pap Ferenc-
 

Hozzászólás