Szombaton rendezték a kötöttfogású felnőtt és serdülő rangsorversenyt Szigetszentmiklóson a Városi Sportcsarnokban. A felnőtt viadal a közelgő finnországi Európa-bajnokság előtt az utolsó lehetőség volt a csapatba kerülésért. Bár a legtöbb súlycsoportban már a verseny előtt eldőlt az utazok névsora. Így a biztos résztvevők közül többen pihenőt kaptak és kihagyták ezt a versenyt, köztük az olimpiai-ezüstérmes és kétszeres Európa-bajnok Lőrincz Tamás is. Ceglédről így végül négyen indultak a válogatón. A 85 kg-ban induló Lőrincz Viktor minden mérkőzését és így a versenyt is nagy fölénnyel nyerte. A 66 kg mezőnye ennél jóval kiegyensúlyozottabb volt. Kozák István három győzelmet követően a döntőt a dorogi Jáger Krisztiánnal vívta. Pistit 3:2-es vezetésénél a bírók 14 másodperccel a mérkőzés vége előtt megintették és ezzel el is döntötték a mérkőzést az ellenfél javára, mivel ez volt a harmadik intése ami leléptetést jelent. Az intést követően a bírók folytatni akarták a mérkőzést ami azt mutatta, hogy nem tudták, hogy a versenyzőket hányszor intették és abban a tudatban voltak, hogy ezzel a döntésükkel nem fogják befolyásolni a mérkőzést. Sajnos ebben óriásit tévedtek. A harmadik intés különben a dorogiak folyamatos reklamálásának és nyomásának engedve született egy kiegyenlítődött mérkőzés szakaszban ami példátlan. 
Tóth Martin ugyancsak a 66 kg-ban végül az 5. helyen végzett.
 
Párhuzamosan a felnőttekkel a serdülők küzdelmei  is megkezdődtek. Az első serdülő rangsorversenyen 160 fiatal lépett szőnyegre több szlovák és horvát klub versenyzőivel kiegészülve. Ebben a korosztályban a ceglédiek nyolc fővel képviseltették magukat. A megszerzett öt éremmel végül a csapat verseny 3. helyén végeztek az ESMTK és Dorog csapatai mögött.
 
Eredmények:
38kg  2.  Kecskeméti Dávid
42kg  1.  Kecskeméti Krisztián
         3.  Kovács Árpád
50kg  3.  Török Tamás
58kg  3.  Mohella Flórián
-Pap Ferenc-
birkozo serdulo csapat

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .