A Budapesti Honvéd SE által rendezett II. Honvéd Kupa felnőtt kötöttfogású minősítési versennyel kezdődött meg a 2018. évi versenyszezon a birkózóknál. A tíz súlycsoportos viadalon közel hetven birkózó vett részt. A Ceglédi VSE TS Integral versenyzői 9 fővel képviseltették  magukat. A két ceglédi kiválóság Lőrincz Tamás és Lőrincz Viktor, valamint Andrási József ezúttal hiányzott a csapatból mivel  január elején a Budapesti Honvédhoz igazoltak. 
Az idény nyitón bemutatkozott a ceglédi színekben a két fiatal versenyző, Nagy Péter aki az ESMTK-tól és Villim István aki az Orosházáról érkezett Ceglédre. A ceglédiek remek eredményekkel kezdték az évet mivel mindannyian pontszerző helyen végeztek és öten felállhattak a dobogóra is. A legjobb eredményt a 67 kg-ban induló Kozák István érte el, aki az elődöntőig két technikai tus győzelemmel jutott el, ahol egy pontozásos győzelemmel jutott a döntőbe. Itt az új lebonyolításnak köszönhetően azzal az ESMTK-ás vetélytársával küzdött az első helyért akit a csoport mérkőzések során már egyszer technikai tussal legyőzött. A döntő mérkőzést is Pisti kezdte jobban, mivel 8-1-re elhúzott. A folytatásban az ellenfele mindent megpróbált, de csak a szépítésre futotta és végül 8-6-os pontozásos győzelmet aratott. Ezzel nagy lépést tett az ez évi válogatottság felé. 
A ceglédiek még két döntőben voltak érdekeltek. Az 55 kg-ban Kecskeméti Krisztián két technikai tus győzelem után jutott az elődöntőbe ahol klub társával Török Tamással küzdött meg a döntőbe kerülésért. A mérkőzés szoros kiegyenlített mérkőzést hozott és végül a 3-3-as végeredmény Krisztiánnak kedvezett és ezzel Ő birkózhatott az elsőségért az ugyancsak ceglédi, de januártól a Honvédban birkózó Andrási Józseffel. A döntőben Krisztián az első menetben egy intés és pörgetés után 3-0-ra vezetett. A második menetben egy intés után a lenti helyzetben kétszer is megintették így 3-3-ra alakult a mérkőzés. Ez még mindig Krisztiánnak kedvezett. Majdd továbbra is lenti helyzetben Józsi akcióját Krisztián megkontrázta, de a bírók 3-2-re Józsinak ítélték a szituációt és így a vége 6-5 lett Andrási javára. Mivel Török Tamás is megnyerte a bronzmérkőzést, így 55 kg-ban csak ceglédiek állhattak fel a dobogóra.
Nagy Péter bemutatkozása is jól sikerült ceglédi színekben. Magabiztosan menetel a döntőig, ahol a 2016. évi felnőtt EB. és VB. harmadik Szabó Lászlóval mérkőzött meg. A döntő kiegyenlített szoros küzdelmet hozott, ahol végül a újpesti versenyző minimális különbséggel 2-1-re nyert. 
A csapatversenyben annak ellenére, hogy több meghatározó versenyzőnk is távozott a klubtól a házigazda Honvéd mögött a Cegléd a 2. helyen végzett.
 
Eredmények:
55 kg  2.  Kecskeméti Krisztián
           3.  Török Tamás
60 kg  5.  Villim István
63 kg  3.  Kecskeméti Ferenc
67 kg  1.  Kozák István
77 kg  5.  Medgyes Viktor
82 kg  2.  Nagy Péter
87 kg  5.  Szuda Péter
97 kg  5.  Szűcs Péter
 
A ceglédi nevelésű versenyzők eredményei:
55 kg  1.  Andrási József   Honvéd
67 kg  3.  Tóth Martin    Honvéd
77 kg  3.  Kottes Pál      Sziget SC
84 kg  3.  Lőrincz Viktor   Honvéd
 
Lőrincz Tamás térd sérülés miatt kénytelen volt kihagyni ezt a versenyt.
 
Csapat verseny:
1.  Honvéd
2.  CVSE
3.  ESMTK
4.  Vasas
5.  Pénzügyőr
6.  UTE
 
Másnap, vasárnap a Körcsarnokban került megrendezésre a szabadfogású felnőtt és kadet férfi és női minősítő verseny. A négy korosztályban 266 versenyző lépett szőnyegre. A ceglédiek egyaránt 3-3 fővel képviseltették magukat a felnőtt és a kadet korosztályban. A szombati versenyt követően hárman is vállalták, hogy szabadfogásban is megmérettetik magukat a felnőttek mezőnyében. Ennek ellenére a ceglédiek két súlycsoportban is a döntőbe jutottak. Török Tamás az 57 kg-ban fordulatos, kiélezett mérkőzésekkel jutott a súlycsoportja döntőjébe. Tamásnak a két nap alatt a döntő volt a tizedik mérkőzése, szemben az ellenfelével akinek ez csak a negyedik meccse volt. Tamás ennek ellenére az első menet végén még vezetett kecskeméti ellenfelével szemben. A második menetben azonban megmutatkozott a fáradságbeli különbség a két versenyző között és ellenfele megfordította a mérkőzés állását. Sajnos Tamás könyöke egy akciót követően meghúzódott, de folytatni tudta a mérkőzést, azonban az eredmény már nem változott. Tamás így végül a 2. helyen végzett. Mindenféle képen dicséret illeti a még junior korú versenyzőt, hogy a felnőtt mezőnyben mind a két fogásnemben fel tudott állni a dobogóra. 
Nagy Péter ezúttal a 79 kg-ban lépett szőnyegre. Az előző naphoz hasonlóan szabadfogásban is a döntőig menetelt. Az elődöntőben, ahol 3-1-re nyert szombathelyi ellenfelével szemben, egy összefejelést követően a jobb szeme alatt megsérült és így nem tudta vállalni a mérkőzést. A döntőben a testvérével, aki a Sziget SC-ben versenyez kellett volna megmérkőznie. Így a kötöttfogás után szabadfogásban is a 2. helyen végzett.
A kadetoknál a selejtezőket követően csak a 48 kg-ban induló Katona Zoltán maradt talpon, aki viszont a döntőig meg sem állt. A döntőben azonban már nem bírt a kabai ellenfelével és így végül pontozásos vereséget szenvedett. Így ő is a 2. helyen végzett.
 
Eredmények
felnőtt
57 kg  2.  Török Tamás
79 kg  2.  Nagy Péter
 
kadet
48 kg  2.  Katona Zoltán
 
-Pap Ferenc-
 

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .