Szombaton Püspökladány rendezhette meg a 2015. évi serdülő szabadfogású országos egyéni bajnokságot, ahol tizenhárom súlycsoportban összesen 151 birkózó küzdhetett meg a bajnoki címekért. A Ceglédi VSE TS Integral 14 versenyzője is harcba szált a bajnoki érmekért. A ceglédiek hat érmet és három pontszerző helyet szereztek meg és így a csapatverseny harmadik helyén végeztek a Dorog és az ESMTK mögött. A ceglédiek közül négyen is döntőbe kerültek,  de ezen a napon csak Katona Zoltán tudott nyerni. Zoli a döntőben 5-0-ás vezetésnél tusolta az ellenfelét és így megérdemelten szerezte meg a 38 kg bajnoki címét.
Eredmények:
35 kg  4.  Balogh Bence
38 kg  1.  Katona Zoltán
42 kg  2.  Kecskeméti Dávid, 5.  Filus Erik
50 kg  2.  Kovács Árpád
54 kg  3.  Szivák József
69 kg  5.  Dömök Péter
76 kg  3.  Medgyes Viktor
+100kg 2. Deák Martin
 
Ugyancsak ezen a napon a kadetek Beregszászon nemzetközi versenyen vettek részt. A versenyen hét ország több mint négyszáz birkózója mérte össze a tudását. A három ceglédi versenyző remekül helyt állt az igen erős mezőnyben mivel két első és egy harmadik helyet hoztak el Kárpátaljáról.
 
Eredmények:
54 kg  1.  Kecskeméti Krisztián
73 kg  3.  Kovács Béla
100 kg 1. Medgyes Tibor
 
-Pap Ferenc-
kadet Katona Zoltan birk serd csap

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .