Február második napján tartották Mogyoródon az év első országos bajnokságát. A hagyományokhoz híven ezúttal is az U23-as kötöttfogású birkózók csaptak össze a Pest megyei nagyközségen.  A viadalon 21 csapat 80 birkózója küzdött a 10 bajnoki címért és a válogatottságért. A Ceglédi VSE TS Integral 10 fővel képviseltette magát és ezúttal is kitettek magukért. Egy bajnoki cím mellett két-két ezüst és bronzérmet szereztek, valamint három ötödik hely is Ceglédre került. A ceglédiek ezzel az eredménnyel a csapatverseny második helyén végeztek a Honvéd mögött, megelőzve a Dorog csapatát. A három döntős közül ezúttal a 60 kg-ban versenyző Török Tamás tudott diadalmaskodni és így a bajnoki cím mellett a 60 kg válogatottságát is kivívta.
 
Eredmények 
55 kg   
2.  Kecskeméti Dávid
5.  Horváth Csaba
60 kg   
1.  Török Tamás
63 kg   
5.  Kecskeméti Ferenc
72 kg   
3.  Kovács Árpád
77 kg   
2.  Mohella Flórián
3.  Kovács Béla
82 kg   
5.  Medgyes Viktor
 
Csapatverseny:
1.  Honvéd   39 pont
2.  CVSE      31 pont
3.  Dorog      27 pont
 
Vasárnap Kaposváron a női U23-as országos bajnokság mellett kadet kötöttfogású minősítési versenyt is rendeztek. A két korosztályban 175-en mérték össze a tudásukat. A Ceglédi VSE TS Integral a női mezőnyben 2 fővel, a kadet korosztályban 7 vővel vett részt. A ceglédiek a női mezőnyben ezúttal nem szereztek érmet, de mind a ketten a pontszerző helyen végeztek. 
A kadet fiúknál a legkisebb súlycsoportban 45 kg-ban Rafael Dániel három győzelmet követően végzett az első helyen és ezzel nagy lépést tett a válogatottságért. Az 55 kg-ban versenyző Katona Zoltán is a döntőbe jutott, de sajnos a döntőben alulmaradt az ESMTK-ás ellenfelével szemben.  A ceglédiek közül még hárman végeztek pontszerző helyen.
 
Eredmények:
 
U23 női
55 kg 
4.  Rehor Orsolya
68 kg 
5.  Bajtai Kira
 
Kadet 
45 kg 
1.  Rafael Dániel
51 kg 
4.  Rehor Levente
55 kg 
2.  Katona Zoltán
5.  Barta Milán
92 kg 
5.  Tauber István
 
-Pap Ferenc-
 

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .