Szombaton került megrendezésre a diák és serdülő kötöttfogású Közép-Magyarország Területi Csapatbajnokság Nyársapáton. A két korosztályban 5-5 csapat küzdött a Területi Bajnoki címért és az országos döntőbe kerülésért. A csapatokat két csoportba sorsolták és a Cegléd a diákoknál a Dunaferr és Abony, a serdülőknél a Dunaferr és Sziget SC csapataival került egy csoportba. A Cegléd mind a két korosztályban magabiztos két győzelmet követően került a döntőbe. A diákoknál a Dunaferrt 47 – 4, az Abony csapatát pedig 35 – 19 arányban. valamint a serdülőknél a Dunaferrt 37 – 7, a Szeget SC-t 37 – 9 arányban győzte le Cegléd.
A döntőben mind a két korosztályban Cegléd – Érd összecsapásra került sor. A serdülők a csoport küzdelmekhez hasonlóan magabiztos győzelmet arattak és végül 32 – 13-ra győzték le az Érd csapatát. A diák döntő szoros és izgalmas mérkőzést hozott. A 11 mérkőzés során a csapatok felváltva kerültek előnybe. Az utolsó mérkőzés előtt az Érd csapata vezetett 25 -21-re. Ez azt jelentette, hogy Cegléd csak akkor nyerheti meg a bajnoki címet ha az utolsó mérkőzésen tussal nyer a ceglédi versenyző. Ez végül sikerült és így a Cegléd mind a két korosztályban Területi Bajnoki címet szerzett. A jövő hét végén Miskolcon megrendezésre kerülő országos döntőbe az első három helyezett csapat vívta ki az indulási jogot.
 
 
Eredmények
diák
CVSE – Dunaferr  47 – 4
CVSE – Abony      35 – 19
 
Döntő
CVSE – Érd   26 – 25
 
Végeredmény:
1.  CVSE
2.  Érd.
3.  Abony
 
A csapat tagjai:
Hörömpő Attila, Albók Balázs, Józsa Attila, Szél Viktor, Nagy Károly, Manczák Martin, Mizsei Milán, Mizsei Ádám, Pap Balázs, Csiszár Adrián, Bujáki Attila, Deák Gergő és Varró Zoltán
 
serdülő
CVSE – Dunaferr   37 – 7
CVSE – Sziget SC 37 – 9
 
döntő
CVSE – Érd  32 – 13
 
Végeredmény:
1.  CVSE
2.  Érd
3.  Sziget SC.


A csapat tagjai:

Manczák Máriusz, Grünberger Márk, Török Olivér, Cseh Dávid, Rafael Dániel, Rehor Levente, Német Attila, Barta Milán, Komáromi Viktor, Csiszár Márkó, Marjai Levente, Marjai Attila, Ujszászi Szabolcs, Csepregi Miklós és Fehér Marcell
 
A csapat bajnokságot követően gyermek birkózó gálára is sor került, ahol a legkisebbek mérhették össze a tudásukat. A Ceglédi VSE TS Integral kilenc fővel képviseltette magát. 
 
Eredmények:
20 kg  1.  Józsa Nikolett
           3.  Báger Dorina
           3.  Kiss Dávid
22 kg  1.  Kovács Roland
           2.  Barna József
24 kg  1.  Budai Milán
           3.  Csontos Pál
37 kg  2.  Józsa Kinga
           3.  Fekete Ádám
 
-Pap Ferenc-
 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here