', 'auto'); ga('set', 'forceSSL', true); ga('send', 'pageview');
  • 1011124569

Látogatók

Web Counter

időjárás

Hőtérkép

Birkózó eredmények

Akárcsak az elmúlt hétvégéken, így a hónap utolsó versenyének is a kaposvári RG sportcsarnok szőnyegei adtak otthont. A junior kötöttfogásúak első alkalommal mérték össze tudásukat a 2018-as évben. A szombaton rendezett versenyen a Ceglédi VSE TS Integral hét versenyzője lépett szőnyegre. A csapatból ezúttal hiányzott Kecskeméti Krisztián, aki a felnőtt válogatottal egy dániai versenyen vett részt és Török Tamás aki könyök sérülés miatt nem tudott indulni a versenyen. A ceglédiek a csapat verseny 2. helyén végeztek egy első, egy második  és két harmadik hely, valamint három pontszerző hely megszerzésével a Dorog csapata mögött. A két csapat egyaránt 25-25 pontot gyűjtött és a csapatversenyben a több első hely döntött a Dorog javára. A legjobb eredményt az 55 kg-ban Kecskeméti Dávid érte el, aki utolsó éves kadetként egy korosztállyal fentebb tudott győzni. Kecskeméti Ferenc három győzelmet követően jutott a döntőbe. Sajnos a múlt heti U23-as versenyen a válla megsérült, de ennek ellenére vállalta a versenyzést. A döntőre már nagyon fájt a válla, így esélye sem volt a győzelemre. A döntőben attól a Pénzügyőrös versenyzőtől kapott ki, akit a múlt heti versenyen a sérülést megelőzően legyőzött.
 
Eredmények
55 kg  1.  Kecskeméti Dávid
63 kg  2.  Kecskeméti Ferenc
           5.  Villim István
67 kg  5.  Kovács Árpád
77 kg  3.  Kovács Béla
           3.  Mohella Flórián
82 kg  6.  Medgyes Viktor
 
Csapat verseny:
1.  Dorog  25 pont
2.  CVSE  25 pont
3.  FTC     24 pont
 
A felnőtt kötöttfogású válogatott ezen a hétvégén Dániában a 2018. évi  “Thor Masters” nemzetközi versenyen vett részt Nykobing Falsterben. A 20 országot felvonultató versenyen a két ceglédi versenyző remekül helyt állt. A még junior korosztályú Kecskeméti Krisztián az 55 kg-ban egy győzelem és két vereség után a negyedik, Kozák István a 67 kg-ban egy vereséget követően négyszer győzni tudott és így a harmadik helyen végzett.
 
-Pap Ferenc-
 

Hozzászólás