Pénteken és szombaton rendezték Tiszakécskén a szabadfogású diákolimpia országos döntőjét az ókécskei Sportcsarnokban. Pénteken a diák I.,  szombaton a serdülők küzdöttek a bajnoki címekért.  A Ceglédi VSE TS Integral birkózói pénteken tizenhat fővel, szombaton pedig hét fővel képviseltette magát a bajnokságon és szép sikereket értek el a népes mezőnyben. A diák I. korosztályba 244 míg a serdülőknél 175 ifjú birkózó mérlegelt be. A pénteki napon öt döntőbe is bejutottak a ceglédiek és Kecskeméti Dávid, Dömök Péter és Deák Martin révén hárman bajnoki címet is sikerül megszerezniük. A két ezüst és egy bronzérem mellet egy ötödik helyezés is Ceglédre került. 
Szombaton a serdülők folytatták a küzdelmeket és a selejtezőket követően ketten kerültek a döntőbe. Sajnos ezen a napon mind a ketten alulmaradtak az ellenfelükkel szemben és így megkellet elégedniük az ezüstéremmel. Ezenkívül két bronzérmet is sikerült a ceglédieknek begyűjteniük ebben a korosztályban.   
 
Eredmények
diák I.
32 kg  2.  Katona Zoltán Várkonyi István Általános Iskola
35 kg 1. Kecskeméti Dávid Ladányi Mihály Általános Iskola, Nyársapát
38 kg 2. Németh MilánPetőfi Sándor Általános Iskola, Nagykőrös, 5.  Filus Erik Református Általános Iskola
46 kg  3.  Szivák József Ladányi Mihály Általános Iskola, Csemő
63 kg  1.  Dömök Péter Táncsics Mihály Általános Iskola
85 kg  1.  Deák Martin Várkonyi István Általános Iskola
 
serdülők:
42 kg  2. Kecskeméti Krisztián   Ladányi Mihály Általános Iskola, Nyársapát 
50 kg  3.  Török Tamás Várkonyi István Általános Iskola
58 kg  3.  Mohella Flórián Ladányi Mihály Általános Iskola, Csemő
63 kg  2.  Kovács Béla Táncsics Mihály Általános Iskola
-Pap Ferenc-
birk

 

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .