Hétvégén megkezdődött a 2018. évi fedett pályás atlétikai magyar bajnokság, ahol szombaton az újonc 13 éves korosztályú atléták mérték össze tudásukat.

A CVSE atlétikai szakosztályát Tóth Gergő képviselte, aki a tavalyi évben korosztálya legjobb magasugrója volt és teljesítménye alapján beválogatták a magyar diák válogatottba.

Gergő jól kezdte a versenyét, hiba nélkül ugrotta át a magasságokat egészen 144 cm-ig . Ezután sajnos túlizgulta az ugrásokat, ami a teljesítménye rovására ment és a 148 cm –t már nem tudta átvinni.

Gergő, mivel hiba nélkül ugrott egészen 144 cm-ig, holtversenyben a 3. helyet szerezte meg , ami magyar bajnoki bronzérmet ért.

Tóth Gergő edzője Keszthelyi Ferenc nyilatkozata:

– Kalapot kell emelnem Gergő teljesítménye előtt,  aki ilyen kevés edzésmunkával is elérte a közösen kitűzött célunkat, hogy az OB-n dobogóra kerüljünk. A legjobban azt sajnálom, hogy egy kis plusz edzésmunkával akár magyar bajnokok is lehettünk volna, tovább öregbítve a ceglédi sportoló kiválóságok hírnevét. Üröm az örömünkben, hogy Gergő úgy néz ki , hogy sportágat fog váltani, kézilabdázni fog. Remélem a kézilabda edző kolléga meg lesz elégedve egy magyar válogatott, magyar bajnoki 3. helyezett atléta sportoló felkészültségével, ami nagy hasznára lesz hosszú távon a ceglédi kézilabda sportnak. Bizakodom benne, hogy így is fogják őt kezelni , megbecsülni és megtartani.

-pézsé-

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here