Nagyszerűen kezdték a szezont a CVSE asztaliteniszezői. 3 mérkőzés idegenben, 3 győzelem.

Eredmények:
Pest megye I. „A”
Dabas-Sári  SE II. – Szuperinfó CVSE III.  8:10
Győztek:Fodor Árpád 4,Varga Attila 3,Oros Imre 2 és a Fodor-Varga páros
– Ismét izgalmas mérkőzést játszott a két csapat hiszen ősszel döntetlen lett az eredmény.Fodor Árpád és Varga Attila vezérletével sikerült győzni nem mellékesen Oros Imre két sikeres meccse is döntőnek bizonyult.
NB II.  
 
Gyulai ASE I. – Szuperinfó CVSE II. 5:13
Győztek: Szelei Szabolcs 4,Bozsó Norbert 4, Koroknai Tamás 2.Ócsai Máté 1 illetve a Szelei-Koroknai és Bozsó-Ócsai párosok
– Teljes felállásban tudott játszani a kettes számú csapat így nem okozott gondot az ellenfél. Szelei és Bozsó hibátlan mérleggel zárt Ócsai Máté több győzelemhez is közel állt.
NB I.
 
Szeged AC II.-Szuperinfó CVSE I. 6:12
Győztek: Biedermann Dániel 4,Molnár Gergely 3,Bogádi Imre 2,Both Levente 2 illetve a Molnár-Biedermann páros
– Ahogy a kettes számú csapat így az első is végre a lehető legerősebben tudott kiállni.Biedermann Dani formája a 2015 őszit idézi és ez hibátlan teljesítményben nyilvánult meg. Szerencsére mindenki hozzá tudott járulni a sikerhez így itt is magabiztos ceglédi győzelem született.
-Gergye Zoltán-
Equipment for table tennis - racket, ball, table
Equipment for table tennis – racket, ball, table

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here