Megkezdődött az asztalitenisz NB I. tavaszi szezonja, melyben az első csapatunk rögtön a Nyíregyháza után elhelyezkedő Apagyra látogatott.A kicsit megkésett érkezés miatt álmosan kezdett a csapat. Mindkét páros elúszott ugyan, de aztán Bogádi Imre és Kovács Sebestyén nagy csatában 3:2-re tudtak győzedelmeskedni és egyből 2:2 -lett a mérkőzés állása.
Katona Gergő vezérletével, aki csak egy játszmát vesztett összes egyéni mérkőzésén, és Bogádi Imre kiválló játékával sikerült megszerezni a végső győzelmet amihez kellett Bartus Csabi és Kovács Sebi 2-2 hozott mérkőzése is. Nagyon fontos pontokat szereztek mely kellő önbizalmat ad a folytatáshoz!
Apagy SE – Szuperinfó CVSE I.  7:11
Győztek:Katona Gergely 4, Bogádi Imre 3, Bartus Csaba 2, Kovács Sebestyén 2
Az NB III.-ban szereplő csapat szintén idegenben lépett pályára, de jóval nagyobb arányú győzelmet aratott mint az NB I-esek. Az ellenfél a tabella végén helyezkedik el a listavezetőnek nem is okozott gondot a legyőzésük.
Dabas – Szuperinfó CVSE II. 4:14 
Győztek: Bozsó Norbert 4, Koroknay Tamás 4, Péter Aladár 3, Schmidt Máté 2
-Gergye Zoltán-
asztalitenisz csapat

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .