Budapest Bajnokság Országos Utánpótlás Asztaliteisz Verseny Bp Ormai/BVSC csarnok

Leány egyéni:

Újonc,Serdülő :16 közé jutott Ungureán Dorka
Az újonc korosztályban főtáblán kezdett Dorka ahol rögtön erős ellenfelet kapott de sikerült 3:1 re nyernie.8-közé jutásért fordulatos jó színvonalú mérkőzésen peches körülmények között kapott ki a döntő játszmában.10:4-es hátrányból jött fel 10:9-re majd egy a hálóról lecsorgó labda okozta vesztét.
Serdülőben selejtező csoportját megnyerte és a 32-es főtáblán sikerült még nyerni a későbbi döntőstől kapott ki.


Fiú Serdülőpáros:

8 közé került Tótin Kristóf-Oroszki Péter(Dunakeszi)egyéni: 16 közé jutott Tótin Kristóf
Simán jutottak páros versenyszámban 8 közé ahol nagyobb hittel és kevesebb egyszerű hibával lett volna keresnivaló a később döntőt játszó párossal szemben.A főtáblán Klampár Tiborral (világbajnok unokájával) játszott ahol jó mérkőzésen sikerült 3:1 re nyerni majd a későbbi győztessel került össze ahol nem volt esély. 

Ifjúságipáros: 2.Ócsai Máté-Huzsvár Erik (KSI)  egyéni:2.Ócsai Máté, 16 közé került Hörömpő Ferenc
A párosban válogatott partnerével indult Máté akivel látszott az összeszokottság hiánya.Már az elődöntőben 0:2-es hátrányból fordítottak majd a döntőben szoros mérkőzésen ugyan 3:2-es vereséget szenvedtek.Az egyéniben Hörömpő Ferenc a selejtezőből felkerülve a főtáblán páros partnerével került össze amit nagy csatában 3:2-re nyert meg.Ócsai Máté simán jutott döntőbe ahol a volt páros partnerével játszott aki remek napot fogott ki és a páros után az egyéniben is nyerni tudott. Újfajta labdával versenyeznek a fiatalok a ranglista versenyeken melynek tulajdonságai nem kedveznek Máté stílusának.

-Gergye Zoltán-

 

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .